aggódó blogja

Közeleg a középiskolások ballagása.

A városban az a hír járja, hogy a több évtizedes hagyományokkal ellentétben a városközpont rehabilitációs rekonstrukciója miatt az idén helyhiánya miatt elmarad a Polgármester részéről a diákok szokásos várostól való búcsúztatása.

Hogy mennyire fontos az önkormányzati belső ellenőrzés!!!!

Polgármesteri hivatal: magának utalt 37 milliót a pénzügyi főelőadó

Mintegy 37 millió forint elsikkasztásával gyanúsítja a rendőrség a Békés megyei Örménykút polgármesteri hivatalának volt pénzügyi főelőadóját - írta szerdai számában a Békés Megyei Hírlap.

Javaslat a Polgármesteri Hivatal 2010. évi kiemelt céljai meghatározásához.

Legyenek még kiemelt célok az alábbi feladatok:

Szemétgyűjtés „szelektív” módon

2009 decemberében és a mai napon volt szerencsém megfigyelni a Hársfa utcában a társasházak elé kihelyezett kukák „ szelektív” elszállítási módszerét.

Azokat a kukákat,amelyeket a szállító munkások szerint túl kevésnek ítéltek meg nem ürítették ki.

Amikor az önkormányzati szociális érzékenység visszalő…..

Megdöbbenéssel hallgattam 2010.január 7.-én a Csongrád Rádió szerkesztőjének a Vizmű Kft.-vel kapcsolatos riportját. A riportból megismerhettük a KFT mérhetetlen összegű hitelállományát, eladósodottságát.

Érdekességek a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Tanácsának és a Kistérségi Fejlesztési Tanács 2009. december 17. (csütört

A napirendi pontok közül a honlapon a Javaslat a 2010. évi költségvetési gazdálkodás átmeneti szabályozására c.előterjesztés duplikáltan van feltéve,míg a 3.számú Belső ellenőri szerződések 2010. évre vonatkozó előterjesztés hiányzik.

Amikor a gombhoz készül a kabát.

Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testületének

………../2009. (VII. …) ÖKt.
r e n d e l e t e
(tervezet)

Ígéret szép szó…..

Csongrád Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési koncepciójában olvasható:
„A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában működő csongrádi intézmények tervszámai november 24-étől tekinthetők meg a www.csongradikisterseg.hu honlapon.”
Ma 2009.november 25.-e és semmi információ.
E tény is minősíti a munkaszervezet munkáját.

Nincs új a nap alatt

Megdöbbenéssel, hallom a hírt, hogy jövőre a Kormányzat meg akarja szüntetni a pedagógusok továbbképzésére biztosított normatívát.
Erről az jut eszembe, hogy ellopták Csongrád Város Önkormányzata Jegyzőjének ötletét és gyakorlatát.

Hogy is van ez kérem?

Szoktam olvasgatni a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Tanácsa elé kerülő előterjesztéseket.
Meglepődve látom,hogy az előterjesztések döntő többségéről hiányzik az iktatószám.
Ennek hiányában hogy is számolnak el a keletkezett ügyiratok számával? Hogyan hasonlitják össze egyes évek között a növekedést vagy csökkenést?

Powered by Drupal - Modified by - Danger4k -