Sajnos egy nem kellemes tapasztalatot szeretnék megosztani veletek. A Vendéglátás kedvességéről.
Mi egy kis baráti társasággal majdnem minden héten de ha nem is hetente kéthetente feljárunk a bohémba 6-8 fős társasággal és a jó multkor többen voltunk igy mi természetesnek vettük hogy összerakunk egymás mellé két asztalt meg a székekeket hogy elférjünk. Ilyenkor már feltünt hogy a pincérek nagyon néztek bennünket, de mi nem foglalkoztunk vele. Megvacsoráztunk majd beszélgettünk és egy pár óra múlva fizettünk és távozni akartunk ,amikor a pincér odaszólt hogy rakjuk már vissza az asztalt amit elvettünk ?????!!!?????
MI ????? Mint vendégek ???
Szóval nemtudom melyik más vendéglátóhelyen pakoltatják a vendéget a pincérek ????
Másik alkalommal meg szintén vacsora után kérni akartunk még egy italt amikor megszólal a pincér hoyg nem szivesen hoz mert záróra van (9.50 perc) kor ??? Egyrészt azért nem értettük mert még rajtunk kivül is voltak mások ott kb 15 en voltunk még a bohémba és nemszivesen de kihozta azt az egy sört. Persze a sör elfogyasztáshoz kell egy kis idő de ez idő alatt még e gy másik pincér is kétszer szolt hogy záróra van, tehát finoman de húzzunk el... Amit azért nem értek mert a honlapon is 23. ig van a nyitvatartás meg ha van fogyasztás akkor meg miért nem maradnak hisz ha megittuk azt a z egy sört ugyis elmentünk volna , de tudjátok ezek után menjen az aki akar a bohémba. Ilyen vendégszeretet melett...
De hát mit is csodálkozok hisz ez CSONGRÁD !!!
Üdv
Péter

Kedves Audrey! Örülök,
Kedves Audrey!
Örülök, hogy van, aki a "másik oldalt" is megvédi.
Természetesen nincs t**életes vendéglátó hely, mint ahogy t**életes ember sincs.
Az tény, hogy a legutóbbi eset óta, mintegy egy éve nem voltam fenn enni (egyetlen egyszer tudtak felcsalni egy üdítőre), és nem tudhatom, hogy milyen változások történtek. De örülök, hogy vannak változások!!! Talán ennek a blognak is ( így berpetikének is) köszönhető (lesz) további "javulás", esetleg a többi vendéglátó helyen is.
Lehet, hogy legközelebb a Bohémba hívom ismerőseimet vacsorázni...
De ha már itt tartunk, leírok még két helyet, ahová nem járok vásárolni, ne csak egy példa legyen a városból...
Még tizenéves koromban bementem egy ékszer és ajándéktágy boltba a főutcán. Talán szüleimnek szerettem volna valalmi ajándéktárgyat vásárolni. Mondtam, hogy nincs konkrét ötletem, de ajándékot szeretnék vásárolni. Mi volt a válasz? Menjek ki az üzletből (!!!), és akkor menjek vissza, ha kitaláltam, mit szeretnék... ... mért nem lehet azt mondani, hogy jól van, nézelődj, addig kiszolgálok másokat...?
A másik "kedvenc" helyem egy barkács-műszaki jellegű üzlet, ahol 20 év alatt nem tapasztaltam pozitív változást. Ugyanaz a tulaj, ugyanaz a mentalitás. Legutóbb 1-2 éve voltam ott vásárolni, és ugyanúgy meg voltak "sértődve", mint korábban, hogy kérdésemmel meg merem zavarni a magánjellegű beszélgetésüket. Sajnos, ezt nem egyszer tapasztaltam...
Én egyik helyet se szeretném bántani!!! Azóta, amióta ezek az esetek megtörténtek velem (is?), lehet, hogy az üzletekben dolgozók rájöttek, hogy nem melegedni járnak be, hanem piacgazdaság van, és a nagybetűs Vevő a fontos, mert ő hozza a megélhetést.
Zárszóként egykori főnökömet idézném, aki azt mondta, hogy "a Vevő az első, és ha kell, akár szó szerint is ki kell ny... a ...-t, hogy legközelebb is ide jöjjön vissza" !!!
fQ
Kedves Audrey! Az lehet
Kedves Audrey!
Az lehet hogy nem kell bemenni 22 óra előtt 10 percel, lehet hogy 12. alkalommal majd egy "normális" felszolgálóhölgy fogja kihozni a vacsorámat, és azis lehet hogy én és az előttem írók kissé túl érzékenyek vagyunk. DE!!! Az viszont 2008-ban már nem lehet hogy 15 vendég előtt akár csak az órájukra nézzenek a pincérek, nemhogy még ki sem szolgálják a vendéget! Aki ezt nem tudja, vagy nem tudja elfogadni, az ne menjen vendéglátósnak!
Ennyi. És nem kell körbemagyarázni....
Alien
Kedves Audrey Hmmm ehhez a
Kedves Audrey
Hmmm ehhez a hozzászolásodhoz csak annyit szeretnék tenni hogy én azt írtam azon gondolkodom, ez szerintem nem azt jelenti hogy eldöntöttem...de ha már Te is igy gondolkodsz akkor komolyan fogom venni...
Köszönöm NEked !!!
Üdv
Péter
Érdekes...én nem láttam
Érdekes...én nem láttam fent tegnap...úgy látszik félre informáltak...Én ezt nem nevezném besülésnek. Egyébként teljesen egyetértek vele, hogy gondolkodik azon, felmenjen-e a továbbiakban...
Kedves
Kedves Péter!
Természetesen mindenkire vonatkoznak a szabályok, de valaki bevállalósabb. Amúgy Te nem szoktad figyelni, hogy mikor jár le a munkaidőd?
Mellesleg ahhoz képest, hogy azt fontolgatod, hogy nem mész fel többet, akkor ma este miért leszel megtalálható ott (mondjuk a kis társaságod egyik személyétől tudom) ?
Inkább az igazat írd le, mert egyszer mindenki lebukik, vagy besül, mint ahogy éppen most "szerény" személyed.
Üdv
Audrey
Szia Audrey Köszi a
Szia Audrey
Köszi a hozzászólást csak akkor azt nem értem hogy más vendéglátóhelyen miért lehet pl 9 óra után is rendelni és akár 22.00 nál is tovább maradni ??? Rájuk a Fogyasztóvédelem nem érvényes ??? Nem hiszem !
Nem is azzal van a baj hogy mondta, ezt megérti az ember, hanem azzal ahogyan mondta és sajnálom de én is és kis társaságom is azon gondolkodik hogy nem megyünk oda többet.
Üdv
Péter
Kedves Vendégek! Szeretnék
Kedves Vendégek!
Szeretnék én is hozzáfűzni mindegyik íráshoz egy kicsit.
Az első, Péter:
Ott kezdeném, hogy leírnám neked a nyitvatartást: Péntek és szombat kivételével 22:00-ig vannak nyitva (az interneten feltűntetett időpontot valószínűleg még nem javították át). Ha te esetleg 10 perccel előtte rendelsz egy sört, akkor már az a "beképzelt felszolgáló" (így emlegettétek őket) felmérte a helyzetet (neki is van egy csöpp esze talán), hogy ennyi idő alatt nem fogod meginni, mert ugye nem korsóval együtt engeded le a torkodon. Csak, hogy tisztább legyen a kép: nem lehetnek nyitva tovább (még a te kedvedért sem), ugyanis a Fogyasztóvédelem kötelezi rá őket a pontos bezárásra. De lenne egy kérdésem feléd: Azt megfigyelted-e, hogy a másik asztaloknál lévő embereknek is felhívták a figyelmüket arra, hogy zárnának? Valószínű, hogy nem csak a ti asztaltársaságotokat akarták elűzni. Csak, hogy további problémád ne legyen, hétköznap az étterem 17:00-tól üzemel, a konyha változatlan időpontban (12:00-tól) áll a vendégek rendelkezésére.
A második hozzászóláshoz:
Sajnos van ilyen felszolgáló is, mint minden munkahelyen, vannak gyengébben dolgozók. Ugyebár egy éve nem voltál a Bohémban. Nos, azóta változtak a főnökök és a felszolgálók is egyaránt. Ezért szerintem kár lemondanod a Bohémról (ha esetleg eddig szeretettél odajárni), megoldható lenne biztos az is, hogy egy másik felszolgálónak szólsz a kiszolgálásod érdekében. Valószínű, hogy az a "hölgyemény" már nem dolgozik ott.
A harmadik hozzászóláshoz:
A Bohémban három úgymond "helyiség" található: a cukrászda, a terasz és az étterem. Ezekből egy zárt dohányzó van, még pedig az étterem. Ha nem bírod elviselni a cigit, ne ülj oda be!
A félreértés elkerülése végett: nem szeretnék én senkit sem védeni, de az általánosítás az összes felszolgálóra szerintem már egy kicsit túlzás. Tudjátok-e, hogy vannak közöttük főiskolára járók is, akik azért dolgoznak, hogy tudjanak tanulni. Szerintetek ők ezt érdemlik? Valószínű, hogy nem ők viselkedtek/ kiszolgáltak titeket.
Ha valami problémátok van, akkor miért nem tudtok szólni amikor ott vagytok (pl. hangos zene miatt) valószínű, hogy lehalkítanák nektek.
A jó észrevételeket, tapasztalatokat is szeretettel várnám ezen az oldalon és persze a válaszotokat vagy kérdéseteket, ha még vannak.
Audrey
Nekem is van számos
Nekem is van számos hasonlóan "kellemes" élményem a Bohémmal kapcsolatban, most a legutóbbit, úgymond a legemlékezetesebbet írom le.
Kb. egy éve ebédelni mentünk fel kollégáimmal. Én rántott gombafejet kértem (alapban úgy adják, hogy "rántott gombafejek, kapros juhtúróval töltve"), és mondtam a felszolgálónak, hogy ne töltsék meg juhtúróval, mert azt nem szeretem, hanem adjon helyette tartármártást.
Erre kihozza a juhtúróval töltött gombafejeket, és azt mondja, hogy "X, a szakács azt mondta, hogy nincs olyan, hogy nincs megtöltve a gombafej, csak az van, ami az étlapon" Mondtam neki, hogy azért kihozhatná a tartármártást, ha már azt is rendeltem. (Mellesleg nem tartom kizártnak, hogy a hölgyemény nem jól adta le a rendelést, mert korábban többször ettem itt a gombát túró nélkül...)
Természetesen a juhtúrót kikanalaztam, és látványosan a tányér szélére tettem.
Ebéd végén a hölgy, kérdezte, hogy "azért ugye finom volt?"
Erre annyit mondtam: "Hát ... megettem", de igazán akkor láttam a döbbenetet -vagy nem is tudom mit- az arcán, amikor búcsúzóul ezt mondtam neki: "Üzenem a szakácsnak, hogy a vendéglátásban vagy azt kapja a vendég amit kér, vagy pedig soha többé nem jön ide"
... és azóta nem járok (már én sem) a Bohémba.
Szerintem ez a bajuk az ottaniaknak, hogy nincs, aki helyre rakja őket, sokan "birka módra" tűrik a feszolgálók "heppjeit", a füstöt, meg a felszolgálók kedvére ordító zenét a nemdohányzó részben, csak azért, mert sikk oda járni (legalábbis régen talán az volt).
Régen én is dolgoztam hasonló területen, de ha így álltam volna a vásárlókhoz, mint ezek, úgy ki....-tt volna a főnököm, hogy még most is csak felfelé repülnék...
Ez nem újdonság, eléggé
Ez nem újdonság, eléggé lekezelőek ott az emberek. Én ezért nem is járok oda. Sok időbe telik nekik, mire észreveszik, hogy jött egy vagy több vendég, nem igazán szeretnek egyből kirohanni és kérdezni, hogy mit szeretnél...A másik meg, hogy én olyan helyen szeretek vacsorázni vagy teszem azt ebédelni, ahol a saját hangomat is hallom...És a cigit sem birom elviselni!!!