Eltitkolt események a városban!

Szeretnék válasz kapni,persze ha nem államtitok, hogy miért nincs tájékoztatva a lakosság, hogy milyen bűncselekmények történnek szeretett városunkban.

Tudomásom szerint a hétvégi Kossuth bálon barna bőrű illetők akadálytalanul bejutottak a rendezvényre és megvertek egy bálozót!

A város környékén számtalan betörés volt az elmúlt napokban, hallgat mindenki!!

Hol voltak a rend éber őrei illetve a hős polgárőreink????

Véleményem szerint a városunk közbiztonsága kezd összeomlani, és nem az a megoldás, hogy az új és a közlekedésre alkalmatlan körforgalom után a város szélén kedves tevékenység a körforgalmat irányjelző nélkül elhagyó autósok megbírságolása.
Posta előtti állapotok, "E" rendszámos Mercivel száguldozó barna bőrűeknek lehet???!!! Kerékpáros üldözése a kerékpárúton?

Szebb jövőt!

Kedves Matula bácsi! Nem

Kedves Matula bácsi!

Nem várom meg a választ, olvastam az Önök prominens alakjaitól:

"A budavári választókerületben induló műsorvezető (Pörzse Sándor) azt a meggyőződését is megosztotta az egybegyűltekkel, hogy szerinte az elmúlt húsz év három kiemelkedő politikusa közül Morvai Krisztina és Vona Gábor mellett a harmadik a „tragikus sorsú" Orbán Viktor. „Nem viccelek. Úgy gondolom viszont, hogy beleveszett az alkuk és nemtelen, gyáva kompromisszumok hálójába" - jelentette ki. "

Az első két személyt hagyjuk is, korán van még itt kikiáltani bárkit nemzetmentőnek. Barátaim, mégis mit vártatok Orbántól? Talán azt, hogy majd odaáll a Kossuth téren ácsolt színpadra, és a forradalmi romantika és nemzethalál beteljesülése ellen küzdve a rendőrök közé veti magát? Aztán majd jól elverik netán, és Gyurcsány könnyeivel küszködve virágot vitt volna a kórházba neki? Egy európai, a demokratikus kereteket betartani kívánó egykori miniszterelnök odaálljon a demokratikus kereteket felszámolni kívánó csürhe közé? Ezt nem gondolhatjátok komolyan.

Vona Gábor:

"A pártelnök szerint egész Európa Magyarországot és a radikális nemzeti pártot figyeli, tőlük várva a csoda kezdetét, egész Európa megújulását, valamint hagyományokra és keresztény alapokra való visszahelyezésének kezdetét."

Erről beszélek, meg akarjátok váltani a világot, az egész globális világrenddel szembemenve, figyelmen kívül hagyva a realitást.

Vona Gábor:

"A lakossági kérdésekre válaszolva Vona Gábor az esemény végén még elmondta: Bajnai Gordonnak azért nem tetszik a Jobbik, mert a „lótetű számára az emberi test nem túlságosan gusztusos", valamint a finnugor nyelvrokonságot elvetve a hun eredetet hangsúlyozta, és ezt azzal támasztotta alá, hogy hazánk másik neve is Hungária, nem pedig „Finngária".

Bajnait én sem bírom, de ezt most hagyjuk is. A másik állítás a származásunkról: hát most már értem, minek tanulok én is történelem szakon, én ökör, amikor ilyen egyszerű a történelem, minek is kutatja tudósok sokasága a MEGLÉVŐ FORRÁSOK alapján a magyar eredetet (akik szerintetek természetesen csakis zsidó lehet, hát mi más is!), nemhogy vasárnap délután egy tea mellett elkezdenénk írni végre a magyarság IGAZ történetét, a források és az akkori valóság szeleteinek figyelembe vétele nélkül. Ez arra jó, amelyről már írtam. Beültetitek a sok kilátástalan sorsú, fizikálisan és szellemileg leépített emberek sokaságát a terembe, elhívjátok a Vonát, azok meg csodálkoznak, hogy "hú, ez a Gabi most megint jól megmondta, kiosztotta a zsidókat, elhozta a remény üzenetét és még a történelemhez is ért! Nahát, erre kell szavazni, ez t**ös gyerek!" Ahelyett, hogy gondolkodna a sok szerencsétlen. Azon, hogy nem lehet levezetni és alátámasztani az eredetet egy ilyen szóból, hogy "Hungária". Ennél bonyolultabb a kérdés. Ha gondolod, tudok küldeni kutatási anyagot a magyar eredettel kapcsolatban, amely nem hasra ütésen, hanem forráselemzésen alapul. Már, Matula bátyám, ha te még hajlandó vagy gondolkodni.

S úgy őszintén, hogyan lesz abból párbeszéd, ha majd a Parlamentbe jelentős számú képviselővel bekerülve elkezdtek mindenkit tetűzni, zsidózni, cigányozni stb.?

A akkor végre majd helyreáll a rend: a liberális véleményhatalom helyett majd ti adtok mindennek nevet, és Ős-Patkányként terjesztitek a kórt miköztünk, azt a bizonyos meg nem gondolt gondolat-ot.

Matula bácsi! Köszönöm a

Matula bácsi!

Köszönöm a gyors reakciót, és persze azt is, hogy megtisztel a véleményem pozitív értékelésével. Úgy nem lehet nemzeti egységet építeni, hogy abból indulunk ki, ki és hogyan árulja el a hazáját. Azt a nemzettest úgyis kilöki magából, mint a káros elemet. Ezt kellene végre megtanulnunk, hogy ne a másik különbözőségeit akarjuk megváltoztatni, hanem a mindnyájunkban lévő közöset kellene végre egy hangként a világnak kiáltani. Bocsáss meg, ha úgy értetted, hogy te is a csürhéhez tartozol. Bizonyára nem így van. De tisztában kell vele lenned, hogy ilyen is van mögöttetek, és bármennyire jó szándékúak vagytok, a gyűlölet nem vezet összefogásra, éppen ellenkezőleg, bármilyen jó programja is van, ha belopózik egy a közösségért tenni akaró társaságba a gyűlölet, abból csak pusztítás lesz. A felhozott témákkal t**életesen egyetértek: De, azt tudni kell, hogy ez nem tipikusan magyar jelenség, holott a JOBBIK sokszor ezt így állítja be. Ilyen világot élünk, ez a neoliberális gazdaságfilozófia jegyében szerveződött világrend káros mellékhatása. Elembertelenít, pénzzé tesz mindent, csak a profit a célja. Ez a rend, amely nyilván véleményhatalmat is működtet, és elnevez benneteket csürhének, úgy am Block az egész JOBBIK-ot (még a jóindulatú és tényleg demokratikus erkölcsű szakembereiteket is, akik biztos vannak, csak sajnos nem nagyon látjuk őket!), ez tudom hogy rosszul esik azoknak, mint amilyen remélem te is vagy, aki nem zsidóvérrel befestetten látja a világot. A jelképhasználatra pedig, ha már itt tartunk: olyan nemzeti jelképeket szedtek elő nagyokosok, amelyek sok, ma élő honfitársunk lelki világát sérti, és nemkívánatos emlékeket kavarnak fel bennük. Ha például az Árpád-sávos zászló elővételekor kiállt volna a párt első embere, és tisztázta volna, hogy semmiféle erkölcsi közösséget nem vállal az egykoron szerencsétlen zsidókat a Dunába lövő Szálasi-féle elmebetegekkel, akik ugyanilyen frazeológiát és jelképrendszert használtak, és elmondta volna, hogy ezt a zászlót afféle nosztalgiaként az "Árpád-kor tisztaságának és dicsőségének" felelevenítésére használjuk fel, nem lenne belőle ekkora balhé. De azt akkor sem lehet letagadni és semmissé tenni, hogy ezt a jelképet egy beteg ideológia céljai megvalósításához felhasználta. De egyszerűbben: én a Kossuth-téren ezen zászló alatt masírozó "hazfiakat" nem azzal a jelszóval hallottam felvonulni, hogy "Éljen IV. Béla, Szent I. István, Éljen László király" vagy valami az Árpád-korral összeegyeztethető szöveggel, amely tényleg az Árpád-kor iránti elkötelezettséget jelezhette volna volna, ehelyett teljesen mást hallottunk. Tudod te is, hogy mit. És azt még viccből se jó hallani. Adtátok a véleményhatalom, aki mindennek nevet és értelmezési kereteket ad a lovat. S most csodálkoztok. Csodálkoztok ti, tisztességes hazfiak a saját csürhétek miatt. Aki beáll alátok-mellétek a zászló alá. A színes kifejezést pedig felejtsük el. A JOBBIK önmeghatározása szerint konzervatív, módszereiben radikális párt. S ha már konzervatív, vélhetően keresztény is, és pontosan tudja, hogy mindnyájan egyenlőek vagyunk, és ezt nem a liberálisok találták ki, bár jogi formulát ők adtak neki, hem Jézus hirdette anno. Apropó, liberálisok. Akik most annak nevezik magukat, azok valójában nem azok. Ezt most hagyjuk. Még véletlenül sem fasiszta és rasszista az, aki szereti a hazáját. Én nem a 168óra újságírója vagyok. És azt is tudni kellene, hogy a radikális szó teljesen mást jelent, mint ahogyan ti használjátok. A múlt ugyanis mást mutat, és fenébe, mindig ismétli önmagát! A radikális az esetek döntő többségében mindig a fennálló demokratikus rend (amely nálunk csak látszat, de azért makrokeretei és mechanizmusai ímmel-ámmal működnek...) megdöntésére irányultak. Nálunk nem megdönteni kell valamit, hanem építeni. De azelőtt nem szabad rombolni, mert a gyűlölet csak gyűlöletet szül. Arra pedig az országnak nincs szüksége. Van éppen elég ellentétünk így is. Úgy pedig nem lehet építeni, hogy itt a zászló, aztán aki beáll alá gondolkodás nélkül, az hazafi, a többi meg áruló. Ilyen nincs. Bárhogy is magyarázzátok, a céljaitokat jelzik a szavak, és az emberek, akik mondják. Amikor a 4. sz. választókerület képviselője azt volt képes elmondani a helyi rádióban, hogy hát mi egy kicsit "nemzetiek is vagyunk, meg szocialisták is". Hát, itt már helyben is vagyunk. Ebből már született egy összetett szó, amelynek hallatán mindenkinek összeszorul a gyomra. Mert a legrosszabbra gondol. És de szép ígéretekkel meg teli hazafisággal indult az is! Meg az ikertestréve, a kommunizmus is. Nem szabad beállni gonosz eszmék mögé, bármennyire csábító is a maga egyszerűségében is és módszereiben.

Üdv Timoboll2! Régen

Üdv Timoboll2!

Régen láttam ilyen szépen megfogalmazott és tényleg ,értelmes vélemény nyilvánítást!

Sajnálom, hogy összemosod a kukákat borogató csürhét, a változás programjával. Véleményem szerint nem mondta meg neked senki sem, hogy ki a magyar és ki a nem ! Ha lenne benned is egy icipici elt**éltség, hogy közösen változtassunk a jelenlegi semmin ami van, hidd el nekünk valóban lenne változás szeretett hazánkban és városunkban. Megdöbbentő a számomra, hogy te is úgy látod, hogy aki szereti a hazáját, magyarságát ( nem írtam szkíta magyarságról!!!) az csak fasiszta, rasszista lehet. Én csak azt látom, már évek óta, aki magyar illetve Árpád sávos zászlót lenget, az jelenleg nem ebbe ( mások által elképzelt és eladott ) országba való. Kérdezem, ha fene nagy demokrácia van, akkor mi a probléma????? Tudom nem férünk bele, az EU által valamint a Közel-Keleti iránymutatók által elképzelt kis langyos- meleg világba.
Döbbenetes, hogy külső nyomásra szégyelljük magyarságunkat! Jelenleg mi számít a közéletben? Ellopták kb. fél Magyarországot, a diákok kezelhetetlenek az iskolákban, a tanárokat szabadon lehet verni, a közbiztonság katasztrofális, nem lehet bírni a színesekkel. Kérdezem tőled, szerinted akkor mi a megoldás?Tudom! Programokat dolgozunk ki , lehetőleg milliárdokért!!! Légyszi ne gyere nekem a demagóg dumával, hogy miként kell megoldást keresni, próbálj kicsit keményebben gondolkodni. Áruló aki nem velünk van? Igen , Én nem akarom az országomat elárulni! Végszóként: példálózol a Zsidesszel - emlőin nevelkedett Morvai Krisztinával - légyszíves csak arra válaszolj nekem, hogy a Zsidesz bagázs hol nevelkedett és kinek a pénzén???

Ui: Gondolat ébresztőként- mert látom veled lehet beszélgetni - a Budai várból kitörni próbálkozó magyar katonáink - kik voltak??

Szebb jövőt!

Matula bácsi! Én nem

Matula bácsi!

Én nem szeretnék olyan országban élni, ahol mások mondják meg, ki a magyar és ki nem az. Tudom én, persze, ti a nép nevében cselekedtek. Cselekedtek már mások is ennek a nevében, és jóvátehetetlen dolgokat tettek. Hiszem, hogy te értelmes ember vagy. Oda akarsz állni a Kossuth-téren kukákat, padokat döntögető, a jogállamiság kereteit felszámolni akaró csürhe mellé. Mert lássuk be, a te pártod mögött jórészt ez a csőcselék van. Bárcsak ne így lenne, tudjuk ezt mindketten. Most még úgy vagytok vele, jöhet bárki. Testi-lelki nyomorékoktól (a szó negatív értelmében persze, nem bántva meg az önhibáján kívül azzá váltakat) kezdve mindenki, de az első sorba azért mégis a szalonképesebbeket állítjátok. Csakhogy jobb ha tudjátok, ha bizalmat kaptok, azzal felelősség is jár, noha jelenleg nem ezt látjuk. S ti pont ezeket az abszurditásokat lovagoljátok meg, meg hogy "egyik 19, a másik egy híján 20". Ugye ismerős, Matula bátyám. Pedig mindnyájan tudjuk, a másik az azért másmilyen. Az egyértelmű és könnyen skandálható jelszavaitok mögött álló nép valójában nem hajlandó elgondolkozni azon, honnan is jöttetek ti valójában, meg hogy mi is van a jelszó mögött. És azoknak hiába magyarázkodtok majd, hogy nem lehet, meg így meg úgy. Mert egyszer eljön a realitás pillanata is, amikor már nem csak beszélni kell, nemcsak fórumozni kell és önteni a lelket az emberekbe. Komolyan azt hiszitek, hogy ti majd megváltjátok a világot? Meg majd megrendszabályozzátok az EU-t? És hogy felszámoljátok a globális függést? Felszámolni csak azt lehet, itt helyi szinten is, aki kollaborál velük. És tudjuk hogy kik azok. Kormányon vannak. És azt ti is tudjátok, aki meg valószínűleg kormányon lesz, az regnálása alatt csökkentette a kifosztás mértékét. Nem véletlenül volt számos tagotok Polgári Kör tagja. A te pártod bázisának döntő részének nem a kormánnyal volt baja 2006-ban, hanem a jogállamisággal, ami alakult ahogy alakult az elmúlt 20 évben, tudjuk ezt mindketten. De a megoldásaitokkal baj van, a "centrista programotokkal". Én azok közé tartozom, akik elolvasták a programotokat. (aztán nehogy pogrom legyen belőle!) Szép volt, ahogy kifejtette az elején azt hiszem egykor a "zsidesz" (ti így hívjátok) emlőin nevelkedett Morvai Kriszta az ökoszociális piacgazdaság fogalmát, amely kifejezésben szerinte azért kell odarakni az öko-t, mert a "szociális piacgazdaság" csak így szűzen újratermeli azokat a társadalmi egyenlőtlenségeket és feszültségeket, amelyek ugyebár okozzák minden nyavalyánkat. Elárulom, ez a kapitalista termelési mód és létszerveződés működéséből adódik, ez egy ilyen rendszer. Akinek ezzel van alapvetően baja, az ne a "szociális" szó elé pakolgasson jelzőket, hanem törölje ki a piacgazdaságot és írja oda, hogy szocializmus. Az elé meg írjon azt, amit akar. A különbségeket maximum csökkenteni lehet, megszűntetni nem. Ja tudom már, ti tudtok sajátos rendszert, ami a "Szkíta-magyaroknak" sajátja, mert mi teljesen mások vagyunk. Mások vagyunk, de nem felsőbbrendűek, meg még nem is finnugorok. Az is külön tetszik, hogy minden jó pont a más pártok programjából tőletek származik. Igen, hát ti vagytok végső soron a tiszta magyarság megtestesítője, a haza védelmezői, mindennek az alfája és az omegája. Aki meg nem, az meg áruló. Pedig magyarnak vallja magát az is, aki nem áll mellettetek. hát igen, ez a baj veletek. Csak ti vagytok a magyarok, az, aki válogatás és gusztus nélkül, (szétnézne, ki mellé is áll!) odaáll mellétek.

Megértem én, hogy el vagytok keseredve, kiábrándultak vagytok, dühösek. Én is az vagyok. De én reálisan látok, és még megmaradt a józan eszem, pedig nem élek ám akárhogy. Munka és pénz itt sincs. De tudnotok kell, nem a lét határozza meg a tudatot, mert ha az határozná meg, szörnyű dolgok történnének, még szörnyűbbek, mint amelyek voltak eddig. Kibírhatatlanabb lenne az élet. Remélem rájött**, hogy az út, amelyre léptetek, nagyon veszélyes.

Legyetek tisztában azzal is, hogy egy párton belül nem fér meg Szálasi és '56. A kettő két külön dimenzió.

Szép jövőt!

timoboll2! Sajnálom,hogy

timoboll2!

Sajnálom,hogy neked teljesen megfelel ez a langyos f...os, aminek a tetején úszik a város!

Csak így élj tovább!!

Szebb jövőt!

Nincs szükségünk

Nincs szükségünk radikális változásban ABBAN AZ ÉRTELEMBEN.

Aki pénzt akar keresni és

Aki pénzt akar keresni és megvan a kopogtató cédulája, annak üzenem, hogy Szőrfi Miska a Centrum sörözőben gyűjti egy ezresért.

A kampány vastagon nem

A kampány vastagon nem érdekel!

Egy dolog érdekel, hogy áprilisban valóban változás fog történni, de remélem nem narancsos. Radikális változásra van szükségünk. Továbbiakban a valóban szeretett városunkban csak akkor lesz változás, ha a képviselő testület jelentősen átalakul. Ki kell takarítani a termet folyamatosan! Átláthatóvá kell a város gazdálkodását - költségvetését tenni.

Szebb jövőt!

Ezek most nem érdekesek!?

Ezek most nem érdekesek!? Kampány van.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Powered by Drupal - Modified by Danger4k