Nagyon sértve érzem magam amiért csőcseléknek titulálod a JOBBIKOS érzelmű embereket! Azt meg pláne nemszeretem ha ezt valaki arctalanul,egy fantázianév mögé bújva teszi.De láss csodát én ennek ellenére nem szeretnélek megbántani,csak más szögből próbálom neked megvilágítani azokat a dolgokat amit te a neoliberális gazdaságfilozófia jegyében szerződött világrendnek nevezel.Én négy gyermeket nevelek,39-éves vagyok, félig rokkant erős szellemű fizikai munkás.Mindig a becsületes munka híve voltam,soha nem vettem el mások által megkeresett javakat,soha nem kértem ingyen semmit és erre tanítom minden gyerkőcömet.De most kikel mondanunk azt a bizonyított tényt,hogy gátlástalanul megloptak mindannyiunkat és ezt az MSZP tette a FIDESZ segédletével!!A JOBBIK nem akar mást mint ezeket a szövevényes gaztetteket megakadályozni,ez neked se fájhat!Mégpedig úgy hogy szétválasztjuk őket, és nem felakasztjuk!Viszont magyarázatot kell adniuk mindenről amit elkövettek ellenünk. Amikor a 4 számú választókörzet képviselőjelöltje azt mondta,hogy egy kicsit szocialista és JOBBIKOS azt is mondhatta volna,hogy FIDESZES is.Miért? Hát azért mert minden ötlet számít ha az felemel bennünket,és nem számít kimondatta csak jó legyen.Viszont az nem mehet tovább,hogy minden ellopott forintot mi fizetünk meg,és még hálából terrorizálnak bennünket a rendőrséggel,az adóhatósággal a pénzügyőrségről nem is beszélve!Nem hiszem kedves Timoboll2,hogy így szeretnéd leélni az életed !És most nézzük a gazdaságfilozófiát!A multinacionális cégek ,a kapitalista nagytőkével kézen fogva tönkretették termelőinket, piacainkat, és tették ezt adómegfizetés nélkül.Kiasszisztált ehhez?Van neked legális adómentes jövedelmed,egyéb juttatásod?Csodálkoznék ha lenne!Még egy aprócska dolog??Pénzuralmi rendszer,mond ez neked valamit?Idekötődnek a bankok, melyeket viszont a kollektív magántulajdonban levő amerikai bankok mozgatnak!És vajon ezeket kik irányítják?Ugye nem kell leírnom.Amikor kamat van minden egyes megadózott forintodon,és kitudja mennyi akkor tedd fel magadnak a kérdést,miért is,ki miatt ,és kinek is fizetünk?Ezt szeretnénk mi helyreigazítani közösen, minden jóérzésű Magyar állampolgár önként felajánlott segítségével! Köszönettel : Lucze János
Tisztelt TIMOBOLL2
- szebb jövőt blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Szentesi Zöldi László:
Szentesi Zöldi László: Jobbról át
Ismerem a szerkesztőségi vezércikk műfaját: objektivitás helyett azonban én mégis személyes vallomással kezdem. Tizenhét éve vagyok újságíró, és egyetlen percet sem töltöttem a politikai túloldalon, sem pénzért, sem hitványságból, sem emberi gyengeségből. És azt kérem, hogy a cikkem után rám zúduló szennyáradban ezt az apró mondatocskát senki ne tévessze majd szem elől.
Olvasom a jobbikos fórumokon, hogy mi itt, a Magyar Hírlapban, és máshol a jobboldali sajtóban, zsidóbérencek, hazaárulók, gazemberek vagyunk, csak azért, mert nemet mondunk a jobbikos hívó szóra. Nem vagyunk azok. A családunk, a múltunk, a jelenünk, a lelkünk, a gondolataink semmivel nem hitványabbak, mint a jobbikosoké. Csak mi nem toljuk magunk előtt, mert nekünk – ellentétben a barikádos és a kurucinfós névtelenekkel – nincs mit kompenzálnunk. S hogy tudják, mert nekik állítólag fontos a makulátlan származás: egyik ősöm jászkun huszár volt a napóleoni háborúkban, a felmenőim egytől egyig keresztyén magyar emberek, apám, nagyapám pedig 1956-os hős. Ennek persze semmi jelentősége, de éppen ezért ne zsidózzatok, etnikumozzatok, csak most az egyszer ne. Magyar ember vagyok, és ugye, ti is, valamennyien?
Egyszer le kell már írni, hogy mennyi ostobaságot hordtok össze… Aki szereti a hazáját, nem csendőrséget, hanem erős rendőrséget kíván. Aki a 2010-es Magyarországon él, annak nem az Árpád-sávos, hanem a piros-fehér-zöld a zászlaja (miközben az Árpád-sávossal sincs baja). A hazáját szerető magyar nem zavarja el a multikat (de tényleg, hogyan is kellene, jobbikosok, odaálltok korbáccsal, és futnak a hatszázezer magyarnak munkát adó multik?), hanem újratárgyalja velük, amit újra kell tárgyalni. És akinek valóban fontos a haza és a nemzet, az nem küldi el mocskos szájjal, utcai fröcsögéssel, a legrosszabb komcsi szövegekkel azokat, akik már akkor a nemzeti újságírást művelték, amikor a lelkes bírálók még csattogós lepkét tologattak a konyhában.
Kedves jobbikos szimpatizánsok! Térjetek észhez, és gondoljatok végig néhány apróságot! Vona Gábor és a Jobbik szűkebb vezetése máris elárulta radikalizmusotokat: feltűnt az az apróság, hogy amióta a parlamenti bejutás biztossá vált, gyakorlatilag ejtették a Magyar Gárdát? Persze hogy hallgatnak, hiszen a világ minden parlamentbe ácsingózó protesztmozgalmának rém kellemetlen az utca hangja. Ha pedig feláll a Jobbik parlamenti frakciója, rólatok, egyszerű szimpatizánsokról végleg elfeledkeznek majd. És abban a pillanatban, amikor rácsodálkoznak a Nándorfehérvári Teremre, vége a nagy szolidaritásnak. Nagyjából egy év múlva joggal teszitek majd fel a kérdést: hol a boldogabb Magyarország, s hol a megígért Kánaán, miközben a renegát MIÉP-es, kisgazda és ki tudja, honnan jött káderek vígan számlálják a milliókat a frakcióban?
Nem veszitek észre azt sem, hogy a diplomáciai nyelvezetében oly szókimondó Jobbik-vezetés soha egyetlen szót sem ejt az oroszokról? Szerintetek miért? Én – és jó néhányan rajtam kívül – nem sejtjük, hanem biztosan tudjuk a választ. Azért, mert Vona Gábor fő külügyi tanácsadója a kelleténél is élénkebb gazdasági szálakat gombolyít Moszkvában. És ne jöjjetek azzal, hogy ez nem igaz, mert bizony igaz. Magyarország a magyaroké, ugye? Inkább a visszaszivárgó oroszoké, akik éppen rajtatok, a magyar nemzeti radikálisok hátán szivárognának be az unióba – a ti szerény szavazatotokkal, kedves megtévesztett, becsapott, örök balek magyarok.
A Jobbik nem a hazai, hanem az 1933-as berlini és 1937-es moszkvai talajból sarjad. Nem véletlen, hogy újabban a náciktól a kiábrándult kommunistákig terjed támogatottságuk. A Jobbik mögött nincs intellektus, nincs észérv, nincs szakértelem, csak indulat. Dühöngő szenvedélyük merőben idegen a magyar szellemtől, és semmi közük nagy gondolkodóinkhoz, elődeinkhez, a nemzeti ügy valódi apostolaihoz. Széchenyi, Deák, Szekfű Gyula, Németh László ma harcolna a Jobbik ellen, ahogyan a maga korában mindegyik harcolt is a nemzeti túlzás és önsorsrontó demagógia ellen.
Azt hallom, a Jobbikban néhányan már arról álmodoznak, hogy megnyerik a választást, csak azért, mert mondjuk, Tiszavasváriban megtelt a helyi művház. Nagy lesz a pofára esés, nem kétséges. A Jobbik soha nem alakít kormányt ebben az országban, s ha be is jut a parlamentbe, ellenzéki szerepre kényszerül. Nem a nemzet lelkiismerete, hanem a nemzet szégyene lesz, ahogyan a Brüsszelben hisztérikusan asztalt csapkodó Morvai Krisztinán máris – teljes joggal – hüledezik fél Európa.
Térjetek észhez, és gondolkodjatok, magyarok! Ne bízzatok egy olyan pártban, amely magát, és csakis magát festi ártatlannak – mert közös a bűn, de közös lesz majd a büntetés is, ha a kukaborogatók a fejünkre nőnek.
Szentesi Zöldi László
Tisztelt TIMOBOLL2 Nem
Tisztelt TIMOBOLL2
Nem veszem,én reméltem!
Tisztelt szebb
Tisztelt szebb jövőt!
Remélem nem veszi udvariatlanságnak és tolakodásnak, ha fejből idéztem.
Üdvözlettel: tm
ex faxtis non ex dictis
ex faxtis non ex dictis amici pensandi
Nos amit nem tudok annak én is utána nézek,és véletlenül én is megtaláltam azt a latin szótárt amiből ön is idézett!
szebb jövőt
Ámen. Amici, diem perdidi!
Ámen.
Amici, diem perdidi!
Na még egyszer
Na még egyszer utoljára!
Szerintem most sem sikerül a fényhez szükséges szikrát bejuttatnom abba a zárt és sötét körforgalom központjába,ahonnan egyfolytában skandálás hallatszik!Nézzük az önök 4-számú tisztességes nagyon sokarcú(reggelente inkább megviselt)a borkultúra megtestesültjét,a mentelmi jogával már többszörösen visszaélő képviselőjüket! Mi lenne ha sajnálatos módon ez a becsületes önökért tűzön, vízen át harcoló ember más "ám szokásos állapotában" elgázolná gyermekét?És ezek után ő egyszerűen lemondana, ha lemondana , majd kapcsolatai révén ezt még meg is úszná?Gondolom gyermekét nem a rendszerszűlte ember áldozatának tartaná!Ám idővel amikor nem találna jogi támaszt,nem kapna elégtételt,már nemcsak az embert gyűlölné hanem a mögötte álló, önt eldobó hatalomrendszert is!Ennyit a gyűlöletről,az igásságérzet sérthetetlenségéről,és a realitásról.Mennyünk kicsit tovább.2006 TV székház szétverése! Kit is vádoltak terrorizmussal való fejbujtással a szocialisták?Talán a Fideszt?Az akkor romboló csürhét melyik párthoz kötötték? Hát önökhöz!Akkor miért nem hallottuk a Jobbik nevét,vagy a most hirtelen a mi nyakunkba vart "magyarok nyilai"szervezetét.Milyen érdekes,hogy Draskovics hipotézisére "melyet csak úgy mondott"büntetőjogi felelősség nélkül,miszerint a videóra vett kézigránát robbantások egy terrorcselekmény előkészületei voltak.!És hogy ezt pont a választások előtt hozzák összefüggésbe közvetve a jobbikkal.Önök hirtelen kezdtek el egy követ fújni a szocikkal és ez mindenkinek egy kicsit büdös,még a Fideszt pártolóknak is.Na jöjjön az a jobbramenetelés,szerintem önök csak egy karnyújtásnyira vannak a baloldaltól,és fogadják csak el nyilvánosan a közeledésüket,legalább még többen leszünk ugyanazon a véleményen,önök egy és ugyanazon csapatba tartoznak!Arról mi szimpatizánsok nem tehetünk,hogy a Március 15- én közel elleszünk az mszp-hez,ezt én sem tartom jó ötletnek.Egyébként a demokrácia fizikai helyreállítását említettem és nem a megtisztítását!Ez viszont egy kicsit így is félreérthető volt ,pláne,hogy ön ebből mindjárt egy sajátos gondolatot alkotott. Tudja ha én békésen demonstrálok ,és betartom az erre vonatkozó tőrvényeket,akkor ne lőjön már rám a rend őre gumilövedékkel!Esetleg egy passzív ellenállást mutatva akaratom ellenére,mert mondjuk akadályoztatás miatt nem tudom elhagyni hatósági felszólításra a területet,ne verjék szét kardlappal a fejemet!Mi ez ha nem a demokrácia fizikai elnyomásának a hangja amit helyre kell állítani !Nem kellene mindent okosan félremagyaráznia,hanem felkélne fogni miről is beszélek.De önnek fontosabb az,hogy csak ,csakis a saját agyonmaszkírozott nyakatekert idétlenségeit hallgathassa! Terrorista gyanús emberekről misem tudunk semmit mondani,hiszen misem ismerjük egymást mindannyian,felelősséget itt is mint a többi pártban mindenki saját magáért vállal.Aki hibázik az mehet isten hírével.Én nagyon bízom abban,hogy nagyon kevés embert fogunk elveszíteni megbízhatatlansága miatt.
Ezt jól tessék beosztani,mert én többször nem vagyok hajlandó elismételni magam,ahogy ön is mondotta egyszerű ember vagyok bekel élnie egyszerű válasszal.
lucze János
szebb jövöt
Tisztelt Univerzum!
Tisztelt Univerzum! (remélem, ez a címmegjelölés eléggé bőséges lesz, noha Önök sem tesznek, mégis esetemben megjegyzik ennek hiányát...)
Először is, ha Magyarországon létezne demokratikus politikai kultúra, nem kellene attól félnie senkinek, hogy véleményét (legyen az a main-stream, vagy csupán magánvélemény) nevével vállalva hátrányos megkülönböztetés éri egy ösztöndíjpályázat-elbírálás során, akár egy hivatalos ügyintézés során, vagy bárhol másutt az élet különböző területein, mert hát a név, akivel gondolatokat azonosítunk, a név, az megmarad. Az internetes fórumokon egyébként is álnéven írják az értelmes véleményt is, és az Önök pártjához tartozó kuruc.info-s szellemi-lelki nyomorékok is a gyűlölködő soraikat. Tudják, a "zsideszt", a nemzetközi zsidó összesküvés-elméletekről szóló álbizonyítékokkal alátámasztott ún. "gondolatokat". Mert ha tetszik Önöknek, ha nem, az Önök pártjába tartoznak ezek is. Önök meg odaállnak mellé. Közvetve ugyan, de odaállnak. Ez nem gyűlölet, hanem a realitás. Az meg általában fáj. S mondanivalójuk az én állításaimat támasztja alá: önök tényleg szélsőségesek, mert csak a saját értelmezési kereteiken belül, saját nyelvükön belül tudnak mindenkit értékelni. Hiába mutogatják liberális énjüket, hogy mindenki magyar, még az is, aki nem úgy gondolkodik, mint Önök, aztán jövök én, és érdekes módon nem vagyok magyar, mert a jövő pártját meg merem kérdőjelezni. Mert kritikát mondok rá. S ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy ezen a ponton már Önök sem különböznek a kommunista véleményhatalomtól: aki nincs velünk, az ellenünk van. Azt is mondják, velem nem lehet vitatkozni. Az eddig beérkezett megjegyzéseket nézve, csak én tettem fel kérdéseket (a terroristagyanús személyekre vonatkozóan, bár erre még a pártjuk sem reagált érdemben..., az újnyilasoktól való elhatárolódás kérdésében...) De válaszként (persze, hát miért is várnék én érdemi kommunikációt azoktól, akik gondolkodás helyett érzelmi alapon politizálnak, és érdekes módon, egyre csak durvul az Önök részéről, én meg feszegetem újra meg újra a kényes kis témáimat), szólva csak azt kapom, hogy gyűlölködök, meg hogy gazember vagyok, végeredményben, magyarellenes. Az pedig jó taktika, hogy Önök csak sejtetnek (ugye-ugye, a demokrácia fizikai szinten való megtisztítása, amelyet viszont már nem nevezünk demokráciának...), én meg kimondom a gondolatmenet következő fázisát, és immáron én vagyok a szélsőséges. Valójában csak az Önök "magyar hangja" (bocsássanak meg, Önöknek a magyar mást jelent!). Amit Önök nem vállalnak fel, hiszen erkölcsi- és szépérzékük nyilván nem engedi, hiszen normális és értelmes emberek, másfelől pedig hajtja önöket a megfelelési vágy, a "ne lógjunk már ki az odamondogató jobbikosok közül"-morálja. Értem. Pontosabban nem értem, de érteni vélem. Ez hajtja Önöket az én megbélyegzésemre, nem pedig a sorokat részletesen elolvasva és gondolkodva rajta valami válaszadás igénye. Másrészt az is tipikusan bolsi kampányelem, hogy azt fogjuk a politikai ellenfelünkre (és csak politikaira, más szinten nem létezik ellenfél, ellenség meg főleg nem egy tisztességes polgári demokráciában, akik meg amellett kardoskodnak, azok meg különösen nem engedhetik meg maguknak ezen körülmények figyelmen kívül hagyását), amit ők tesznek. Ez jellemző a mi "gondolatcserénkre". Saját ki nem mondott gondolataikat vetítik ki rám. Egy külsősre. És itt jön a már oly sokszor emlegett, jó öreg Sigmund: "az elfojtott, tudattalanná vált emlékek szabad asszociáció révén is felszínre hozhatóak."
És a végén még egy Bethlen István-idézet egy 1930-as parlamenti felszólalás, amely így március 15.-e kapcsán különösen aktuális lesz: "Maguk addig mennek jobbra, míg egy napon észreveszik, hogy megérkezetek balra."
Március 15-én pedig ott lesznek 400m-es körzeten belül a sok maszopossal, igen, Önök. A Fidesznek legalább volt annyi esze, hogy a balhét elkerülendő átteszi a rendezvényét Budára. Mert balhé lenne, az tuti. És nem biztos, hogy Önök kezdeményeznék, de katlan lenne, az biztos. A választások előtt néhány héttel fél kilométeres körön belül a három prominens párt bázisa.
Értelmes véleményt és válaszokat várnék.Várnék.
Tisztelt Lucze
Tisztelt Lucze János!
Köszönöm megtisztelő sorait!
A lényeg valóban abban rejlik, hogy a vélt vagy valós ellenfeleinknek a legnagyobb fájdalom és düh ,hogy nem sikerült a provokációjuk, bárhogy is akarták.
Mélységesen a Jobbikkal szimpatizálok és nagyon bízom benne, hogy egyre több Magyar embernek nyílik ki a szeme és eloszlik a köd a fejéből, amit folyamatosan rájuk nyomtak. Tudom ez sok embernek ez ijesztő, de hamarosan eljön az idő, amikor a Jobbik bejut a Parlamentbe és valóban hozzáfog a rendcsináláshoz - de csak a narancsosok nélkül!!!!!
Üdv: Szebb jövőt!
SZÉP BEFEJEZÉS! Minden
SZÉP BEFEJEZÉS!
Minden tiszteletem az öné Matula bácsi.Nagyon örülök,hogy ilyen higgadtan és mértékletesen sikerült ezt a megtévedt embert saját szavaiba fojtani.Ilyen egy megfontolt, Jobbikos érzelmű állampolgár.Ezt persze akkor is fenntartom ha nem velünk szimpatizál,hiszen nem kell mindenkinek együvé tartozni ahhoz hogy egyformán érezzenek!
szebb jövőt
Lucze János
Köszönjük
Köszönjük Timoboll2
köszönjük,hogy mégis csak bebizonyította nekünk azt az elfojtott gyűlölködést amit ügyesen összeállított,és igen hosszúra sikeredett írásaival próbált leplezni.Emlékszik amikor azt írtam,hogy ön egy" bekötött zsákban ül és már csak hangokat hall"? Nos az mind az ön hangja volt! Utolsó véleménynyilvánításában tisztán szétváltak személyiségei,most már mindenki számára világossá vált az a tény, hogy az amit ön a másképpen gondolkodó emberekről állít azt valójában ön szeretné elkövetni rajtunk békés embereken!! Tudja, terrorizmus,Dunába lövés,etnikai tisztogatás!Ember ez mind a maga agyában forog, és ránk akarja erőszakolni,belénk akarja beszélni hogy ezek mi vagyunk!Ha lenne neve, arca ,és bátorsága mostani személyiségéhez,ami öntől igen távol áll,és itt a bátorságra gondolok,akkor már régen az utcán szaladgálna egy fegyverrel és mindenkire lőne aki fél öntől!
MI bebizonyítottuk önnek,hogy nem kell feltétlenül pszichiáternek lenni ahhoz,hogy felismerjük a velejéig rosszindulatú kettős személyiséggel küzdő magát etalonnak képzelő démont!
szebb jövőt
Lucze János
Önmagát minősíti, hogy
Önmagát minősíti, hogy nem ad megszólítást a válaszlevelének!
Nehezen talál szavakat, tegnap este óta - csak ennyire futotta???
Hol vannak a Freud-i gondolatok??
Tükrözi az "írását", hogy gyűlölet és düh vezérli az ujjait a billentyűkön!
Tegyen fel egy másik lemezt, a hagyományos gyűlölködése már kevés.
Szép értelmes gondolatok, különösen a "kisztikár" kifejezése!
A magam részéről befejeztem a kommunikálást Önnel.
Tudod nagyon fáj de - Adjon az Isten - Szebb Jövőt!
Önök tagadják a
Önök tagadják a tagadhatatlant, a szín tiszta gyűlöletet, ezek is az Önökkel elvi közösséget vállaló emberektől származnak:
"adjon az isten. csak szeretnék a gárdát el meg szüntetni, csak az fél a gárdátol akinek van félni valoja...
blankol viktor, 3/3 pokorni rogán, meg a töbi szarházi, mind kisztikár volt és az ö pofájuk jár. ezeket is a cigokal meg a sárgákal együt a dunába kéne löni.
szebb jövőt"
eközben adócsaló, terrorista jobbikosokról is hallunk. Nem vagytok különbek. semmivel.
Bagoly mondja verébnek Azt
Bagoly mondja verébnek
Azt hiszem hármunk közül ön az aki elkeseredett és gyűlölködő! Mi egyszerűen élni szeretnénk,és este úgy lefeküdni,hogy az utolsó gondolatunk hosszú hánykolódás után ne az legyen,hogy holnap mit fogunk enni! Ön egyfolytában szakértelmét próbálja nekünk fitogtatni,holott nemmás ez csak egy sötét lelkű mindenkit maga mögé utasítani vágyó mérgezett lelkű "ember"céltalan hadakozása.Azt hiszem a mi párbeszédünk itt befejeződött,remélem majd egyszer felnézni is tudni fog és én akkor sem fogom azt kérni,hogy köpje szemközt magát!
Mielőbbi megvilágosodást!
Lucze János
Önnek meg szebb jövőt Matula bácsi.
Tisztelt timoboll2! Izgalmas
Tisztelt timoboll2!
Izgalmas tevékenység Önnel gondolatokat cserélni!
Viszont sajnálom, hogy igazán bőségesre sikeredett mondanivalójának a végeredménye a számomra, hogy csak a sorok között kell olvasni - és a mondanivaló mindig ugyanaz. Örülök, hogy ennyire óvja Sanyi bácsit. Lenéz bennünket teljesen, bár joga van hozzá " Mónika show nevelkedett kiégett tömeg, Freud-ot ha megértjük - szemen köpjük magunkat - valóban épületes gondolatok! Nekem úgy tűnik Ön fél, de ugyan mitől? Kever- kavar, bolsevik-fasiszta, zsidó - kulák, dogmatikus és sablonos a mai "demokratikus" álszent emberek szép hangzatos mondókái. Tudja mi ez - struccpolitika, folyamatos nyávogás - jujj nemzet szocialisták, nem fogadjuk el a szélsőségeseket! Mi alapján vindikál olyan jogokat a véleményalkotására, hogy csak ez a jó. Ön szerint a szavazótáboruk, támogatói oly hatalmas? Fáj az igazság - terroristák bújnak meg soraink között - hallott már gondolom az ártatlanság vélelméről - tudomásom szerint nem ítélte el a bíróság Budaházy Györgyöt, vagy Ön tud mást is? Látom Ön számára teljesen megérthető az Olaszliszkai lincselés, Marian Cosma meggyilkolása, az Ózdi néni brutális agyonverése, Kiskunlacháza stb. stb stb......... tudom most jön a frankó válasz - és a "gyilkosok" akiket elfogtak! Sejtem, már erre is megvan Önnek a Freud-i gondolatokkal vezérelt megoldása.
Köszönöm, hogy elolvassa "egyszerű" soraimat!
Szebb jövőt!
Tisztelt Matula bácsi és
Tisztelt Matula bácsi és "szebb jövőt" !
Nagypál Sándort hagyjuk, van neki éppen elég baja. Küzdjön a saját létszférájában. Mintha nem olvasnák figyelemmel a hozzászólásaimat. Leszögeztem, hogy a véleményhatalom Önöket legtöbbször okkal, bár olykor már zsigerből mindenféle szélsőjobboldalinak titulált eszmerendszer örököseiként tartják számon. (hogy ők milyen eszmerendszert szolgáltak ki az elmúlt 60 évben, azt most inkább hagyjuk, akár helyi, akár országos szinten) Hiszen erre a szimbólumhasználatban és a frazeológiában félreérthetetlen jelek vannak. Nem feltételezem, hogy a tisztességes JOBBIK-osok, akik ismétlem, nem elvi meggyőződésből, hanem kiábrándultságból, kiégettségből és a dühből fordultak oda és hirdetik fennhangon az eszmét erre jogosultak lennének, mindezeket a csürhéjüknek köszönhetik. Az erezarcú cézárnak. Az Önök logikája valójában egyszerű: bonyolult kérdésekre egyszerű válasz. Egyszerű jelszavak, nem kell rajta gondolkodni, ahhoz meg úgyis jön a Mónika Show-n felnevelkedett kiégett tömeg. És csak hallgat, és nem gondolkozik. Nem gondolkozik, csak befogad. Önök engem gyűlölettel és mérhetetlen elfogultsággal vádolnak a JOBBIK szimpatizánsait illetően. Önök is tudják, hogy ez nem így van. Csupán az igazság fáj, az, hogy keserű szájízzel ugyan, de el kell fogadniuk, hogy a nemzetmentő pártjuk mögött terrorista-gyanús személyek is állhatnak. Nade, tudom üldözési mániájuk oda fajult, hogy mindenkiben a liberálisok ügynökét látják, hiszen Önök az igazság, a megkérdőjelezhetetlen etalon, az igazság egyedüli ismerői, akik haruspexek módjára turkálnak a gondolatokban, és elneveznek mindenkit annak, ami az önök valóségértelmezéséből fakad. És persze a nép nevében cselekednek, mert a legnagyobb h****ségeket a történelemben általában mindig a nép neve alatt és annak érdekében követték el. Az igazság az, hogy az Önök pártját támogató emberek lelkiállapota t**életesen hasonlít az egykori bolsevik és fasiszta (azzá váló) lélek torzulási folyamataihoz. Ez most durva volt, tudom, de beszéljünk egyenesen és tisztán. Olvassanak XX. századi létfilozófust, politikust (demokratikusat), Freud-ot, és ha megértik az ebben leírtakat, tán még szemközt is köpik majd magukat, hiszen akkor megértik, mi is a "mély", hiszen "fecseg a felszín és hallgat a mély". Tudják mondani sokmindent lehet, mert most még mindegy. A problémafelvetéseikkel nincs baj, de Önöket a szélsőséges magyar helyzet szülte meg. És ha rend lesz, stabilan 5% alatt maradnak majd, és kifogy a lábuk alól a talaj. Mert akkor már nem lesz mire ugrani. Ugrani már, soha már. Ez lesz. És az a kiábrándulás szörnyű lesz. Értem én, hogy a könyvekben nem minden van leírva, hogyne érteném. De azért van normális eszem, hogy amit kétesnek találok, annak utánanézzek. Aztán van a másik véglet, amikor valaki mindenféle alap nélkül a politikai hisztériakeltés áldozataként mindenben erkölcscsősz akar lenni. Egy valamit pedig tisztázzunk: a demokráciának nincs fizikai léte, ez a fogalom egyet jelent a népirtással, a kreált vádak alapján történő bűnbakkereséssel. A demokrácia szellemi szinten tud létezni. Mert emberekből áll, nem gyilkos állatokból. S ha fizikailag akarják megtisztítani a demokráciát, pontosabban az annak álcázott rendszert, mivel lesznek különbek, mint a nagy ellenfeleik, a kommunisták??? Mivel???És még én vagyok indulatos és gyűlölettel teli, amikor Önök a demokrácia fizikai megtisztításáról beszélnek??? És legyenek azzal is tisztában, hogy népirtás után, politikailag kétes megítélésű személyek fizikai likvidálása után, ha ez nem jogi és a nép által felállított rend (alkotmány, amely bármennyire rossz és átmeneti, az alapvető működési mechanizmusok alapjait tisztázza, csak érvényesíteni kell őket!) szerint történik, abból nem lesz demokrácia. Mert tisztogatni fizikailag demokratikus kereteken belül nem lehet. Abból hitlerizmus vagy sztálinizmus lesz. Ahol egyszerűek a problémák, és egyszerű rá a megoldás is: ezek lélekben ugyanazok, csak a nevükben mások. Gyűlölni, dühből cselekedni, a Nép Nevében, a Népért, így beállítva. Az egyiknél a zsidó, a másiknál meg a kulák volt a fő bűnös. Önöknek meg a etnikum. Ki mást ajánlhatnék, mint a Nemzet Lelkiismeretét, Bibó Istvánt, Vona Gábor dumája helyett. Tudom, hogy az könnyebben érthető és talán kívánatosabb is, de azért csak próbálkozzunk.
Tudom, hogy felháborítja Önöket a véleményhatalom agresszivitása, a kommunista és náci bűnök rangbéli különbözősége, de ez nem a politikusok, hanem a történészek dolga. Ez az ő területük. Ehhez nem ért mindenki, mint a politikához és a közgazdasághoz. Abban lehet elhamarkodottan ítélni, legfeljebb nem érdemes. A történelmi tények más tészta.
Önök mindenben átesnek a ló másik oldalára, ez talán a legnagyobb baj. De értelmes párbeszéd az lehetséges. Persze ha nem a düh az úr. Mert mint már mondtam, az az Ős-Patkány, a meg nem gondolt gondolat. Amely csak belezabál, amit kifőztünk, és emberből emberbe szalad. Ezért kaptak Önök félmillió szavazatot.
Tisztelt timoboll2! Az Ön
Tisztelt timoboll2!
Az Ön véleménye szerint, a Jobbikban jelentős alja nép található! Látom , hogy sajnos Ön is "átmosás" alatt volt az elmúlt években. Az írásaiból folyamatosan átüt a mély gyűlölet, ellenünk illetve azon emberek ellen aki nem "úgy" gondolkodik, véleményt alkot, mint Ön valamint a hasonszőrű emberek. Nem hajlandó, mást hangoztatni,hogy a Jobbik csak azért maradt talpon, mert az emberek dühösek, indulatosak. Kérdezem, ha Ön hisz a demokráciában - miért nem fogadja el a más véleményt? Tudom - a helyes vélemény "minden ember egyforma, mindenkit szeretünk, aki nem ilyen = irredenta, fasiszta, rasszista .......!! Régi vicc: " van a faluban rasszizmus, nincs de nagyon igényeljük". Valamit elfelejt ÖN, valahogy a megemlékezéseiből valahogy kihagyta a felsorolásból: Sztálin, Pol Pot, Észak - Korea, Fidel Castro és még sorolhatnám, rémtetteit , emberek kiirtását.......!! Ja igen, Ők is egyből csúnya fasiszták, stb. stb. Akik a Közel - Keleten bűvészkednek, róluk nem lehet beszélni,írni - jelenlegi demokratikus országunkban - ahol sajtószabadság és szólásszabadság van!!!!!!!!!!!!!!
Helyi viszonylatban viszont elborzadtam, a városi megemlékezés " a kommunizmus áldozatai", résztvevőin! Volt köztük olyan ,akinek nem ég le az arcáról a bőr, és odaállt! De tudom ő is nagyon remek ember!
Sajnálom, de nem tudom osztani az Ön véleményét, de látom Önnek csak ez a dühös fröcsögés marad!
Szebb jövőt!
Tisztelt
Tisztelt Timoboll2
Szeretném a figyelmébe ajánlani azt a tényt,hogy Matula bácsi és én két különböző ember vagyunk.Ez csak a Nagypál Sándor fantazmagóriája,hogy a fentnevezett fantázianév azonos a szebb jövőt, mint jókívánságot, és reményt kifejező meghatározással!Egyébként végigolvasva írását azt kell mondanom,hogy egy tanult és művelt embernek tartom.Viszont úgy gondolom az a teória a mit ön határozottan állít mi szerit maradjanak ezek a demokráciát sárba tipró, élhetetlen tömegeket megnyomorító gazemberek ez az ami romba döntheti az egész országot!Azt hiszem ön egy bekötött zsákban ül és régóta csak a hangokra figyel,nem lehet mindenhez a könyvekben leírt és bemagolt módon ragaszkodni.A történelem is rengeteg hazugságból és eltorzított valótlanságokra épül ,melynek igen kétséges a realitása!Akkor milyen realitást keresünk a jelenlegi,minket hülyének néző hataloméhes pozícióhajhász képmutató politikusaink egymásra mutogatásában!Ez jövőképnek igen gyenge példamutatás a részünkre.Miért félnek annyira a Jobbiktól ha biztosak benne,hogy nemfog hatalomra kerülni,miért nem kaphatunk esélyt mint parlamenti párt ha a Fidesznek és az mszp nek nincs takargatnivalója.Na itt kezdődik a realitás,amikor összekel vetnünk a hazug állításokat a valós tényekkel.Vagy demokráciát pajzsként magukelétartó jelenlegi kormány és "ellenzék"ennyire elvakította önöket!Sajnos azt kell mondanom,elsősszőr a demokrácia fizikai értékét kell helyreállítani,majd azt követően jöhetnek a demokratikus megoldások!Az pedig kizárja az emberek félrevezetését,az esélyegyenlőséget,azt a szabadgondolkodást"Szavazás"de nem hiszem,hogy továbbkellene sorolnom. Lucze János
Matula bácsi! A
Matula bácsi!
A korkülönbség miatt maradjunk a magázódásnál, a tisztesség kedvéért. Az előző írásaimban igyekeztem leszögezni, bár úgy látom, nem egyértelműen, hogy a JOBBIK-ban jelentős "aljanép" található, egy tekintélyes számú szellemi-lelki nyomorék, mindez azonban nem értendő egy lap alatt a hazájáért tényleg tenni kész, tisztességes értelmes emberekkel. Tömegpárt, rétegpárt, mégha nem is ismeri el. Leírtam ezt már kétszer, leírom harmadjára is. A párt ezektől nem hajlandó elhatárolódni, (istenem, mennyire utálom én ezt a kifejezést!! - elhatárolódni) hát persze hogy nem, hiszen valójában ezeknek az embereknek a dühe a szellemi mag, az Ős-Patkány a szó józsef attilai értelmében, amely lélektani hatást fejt ki a tisztességes, hitehagyott, néggyermekes, kilátástalan sorsú emberre, mint Ön, vagy éppen én. A JOBBIK véleményem szerint valójában egy következmény: az elmúlt 100 év erkölcsi-lelki társadalmi deficitjének következménye, amely az elmúlt 20 évben olyasfajta kérlelhetetlenséggel jelent meg színe-foszlott köntösében, és a "rendszer" saját jólétéért való harca olyan cinizmussal és agresszióval követelőzött, amelynek határát a magyar társadalom már nem volt képes eltűrni, hiszen alapvető fiziológiai szükségleteit veszélyezteti immáron közel 3 millió embernek, valójában mindnyájunknak, de nekik különösen rossz. S mi, csongrádiak többségében már ebbe a kategóriába tartozunk. Hiába próbált a mindenkori hivatalos propaganda tűzzel-vassal küzdeni a generációs lebutításért, a magyar társadalom egy része ráeszmélt a rendszer visszásságaira, és a JOBBIK-ot választotta. Bármennyire szeretné azt hinni a JOBBIK-vezérkar, hogy a program és a józan ész vezetése miatt, nem így van, az indulat, a düh, a gondolkodásra nem késztető jelszavak és a mérhetetlen nemzeti demagógia, amely a történelemhamisítástól sem riad vissza, s teszi mindezt azzal a mérhetetlen cinizmussal és kirekesztéssel a vele akár szellemileg, akár a tettlegességig fajuló "szembenállókkal", mint annak a rendszernek a liberális véeményhatalma, amellyel szemben éppenhogy küzd. Ezért nincs különbség, ezért egylényegű a JOBBIK szélsősége bármely más szélsőséggel. Mert csak annyit ismer el a világból, amennyit önmeghatározása szerint fontosnak tart. Aki pedig ezen kívül áll, az nemzetellenes, hazaáruló, nem sorolom tovább. És természetesen zsidó. Mondanom sem kell. Amelyben Önök, tisztességes, alkalmi jobbikosok hisznek, az csak valójában a felszín. Önöket nem érdekli a párt ideológiája úgy általában. Az egyszerű problémákra adott egyszerű válaszok érdeklik csupán, a színek, az amögött rejlő tartalmak hidegen hagyják. Ideje leszögezni, hogy a JOBBIK a rendszer szüleménye. A rendszer hazugságaira világít rá, és a megoldásokat ezekkel felérő hazugságokkal véli megoldani. Nem értem én, hogy a Fidesz (amelyet nem értem, miért írnak mindig nyomtatott nagybetűkkel, hiszen helyesírásilag nem jó úgy) nemzeti elkötelezettségét elismeri, miközben pártja egybemossa az mszp-s disznóságokkal. Mindketten tudjuk, a fidesz más volt. És ma is más. De mivel demokratikus párt, muszáj volt tiszteletben tartani a 2006-os választási eredményeket, hiába volt mögötte hamis morális tőke, a társadalmi felhatalmazás megvolt. És legitimitás szempontjából szerencsétlenebb történelmi fejlődésű országokban ennyi már elég, a morállal senki nem foglalkozik. Ez baj. A Fidesz tőle telhetően mindent megtett. Ott volt a szociális népszavazás, a több ezer lesöpört módosító indítvány. Ennél többet aligha tehet egy konzervatív, demokratikus elkötelezettségű, és az egyébként rossz alkotmányunkra felesküdött párt. Ezt be kell látni. Végig kellett szenvedni ezt a 4 évet. Kibírtuk. Értem én ezt a pénzuralmi rendszert meg mindent. De nem tudjuk megváltoztatni. Gúzsba kötve táncolunk. De javítani, csökkenteni a tőkekiszívás mértékét, azt lehet. A JOBBIK viszont ebben nem lesz tárgyalópartner a westernglobalitás számára. Értelmes párbeszéd, egyszerű ökölrázó magatartás helyett. Én is dühös vagyok ezekre a szemetekre, de majd találunk rá demokratikus megoldást, hogy elfelejtsük őket, feltéve, ha lesz elég bölcsességünk ehhez. S ne feledje, a gyűlölet és a düh mindig elprostituálja a szép és hangzatos célokat.