"Az a párt, amelyik ma a választók szavazataira pályázik, nem az a Jobbik, amit az emberek megismertek, és amiért küzdöttünk – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Nagy Ervin, a Jobbik korábbi alelnöke. Nagy Ervin elvi és erkölcsi okok miatt távozott a pártból, és hároméves hallgatását törte meg mostani nyilatkozatával. Úgy látja, Vona Gáborék becsapják azokat a tisztességes embereket, akik a Jobbikért dolgoznak, kampányolnak, gyűjtik a kopogtatócédulákat – és a választókat is becsapják. Elhitetik velük, hogy ők az új, tiszta erő, de ez nem igaz. Sokkal inkább a levitézlett, lebukott, sértődött, okkal, ok nélkül parkolópályára tett helyi politikusok pártja lett a Jobbik. Az európai parlamenti választáson elért siker után megjelentek a kétes vállalkozók is a pártban. Olyan vállalhatatlan emberek, akik üzletet szimatolnak egy tíz-húsz százalékra pályázó parlamenti erő körül. Nagy Ervin annak idején egy önálló, hiánypótló, radikális pártot szeretett volna, amelyik nem támadja hátba a nemzeti oldalt. Megdöbbentőnek tartja, hogy Vona Gábor és társai ma többet foglalkoznak a jobbközéppel, mint a nómenklatúrával. Szerinte beszédes Vonáék oroszbarátsága, és az is egyértelmű, hogy kívülről befolyásolják a párt irányvonalát. Úgy véli: ha a Jobbik túlnyeri magát, néhány jó szakértő mellett egy sor mindenre alkalmatlan, kétes múltú képviselő ül be a parlamentbe. Nagy Ervin számol a támadásokkal is, de fontosabbnak tartja, hogy kiderüljön az igazság."
Magyar Hírlap, 2010. 03.12.

Friss hozzászólások
3 hét 6 nap
21 hét 5 nap
21 hét 5 nap
27 hét 6 nap
30 hét 2 nap
30 hét 2 nap
31 hét 4 nap
32 hét 12 óra
33 hét 7 óra
34 hét 4 nap