Hogy mennyire fontos az önkormányzati belső ellenőrzés!!!!

Polgármesteri hivatal: magának utalt 37 milliót a pénzügyi főelőadó

Mintegy 37 millió forint elsikkasztásával gyanúsítja a rendőrség a Békés megyei Örménykút polgármesteri hivatalának volt pénzügyi főelőadóját - írta szerdai számában a Békés Megyei Hírlap.
A lap közlése szerint a rendőrség azzal gyanúsítja a hivatal köztisztviselőjét, hogy 2002 és 2008 között mintegy 37 millió forinttal jogtalanul, sajátjaként rendelkezett. Különféle fiktív jogcímeken saját bankszámlájára utalt pénzeket, valamint az önkormányzat bankszámlájáról ellátmányként felvett készpénzt nem vagy nem teljes mértékben vételezte be a hivatal házipénztárába.

A nyomozás azt követően indult, hogy 2008-ban Szakács Jánosné, a kisközség polgármestere talált egy banki átutalásról szóló kivonatot, mely szerint a főelőadó 150 ezer forintot utalt át a saját számlájára.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt a szarvasi városi ügyészségen - olvasható a Békés Megyei Hírlapban.

Összefogás. Volt. Nincs?

Összefogás. Volt. Nincs?

Lucze úr! legyen így. A

Lucze úr! legyen így. A pénzügyi függést én sem tartom felszámolhatónak. Ez olyan társasjáték, ahonnan csak akkor szállhatunk ki és az a megsemmisüléssel egyenlő, ha már mindent elvesztettünk.

Tisztelt Timoboll2 Az

Tisztelt Timoboll2
Az elitcsere szerintem megvalósítható csak egységet kell alkotnunk nekünk választóknak.Felkel fognunk,hogy külön külön semmit nem érünk de közös erővel és egyetértéssel változtathatunk a városunkon. A gazdaságfejlesztési program változását talán majd az új kormány irányba helyezi és akkor talán letér arról a kényszerpályáról ahová a jelenlegi Polgármester és fizetett hűbéresei vezették!!A nagyobb földtulajdonosoknak viszont termelési szabályozásokat kellene bevezetni és nem mindenféle túltermelést előidéző álomprogram alapján vetni és aratni.Persze ez nem a gazdák hibája!A felségjogok visszaszerzése az már meredekebb feladat,ugyanis egyszerre kellene szembeszállni a kapitalista kizsákmányolással és a pénzuralmi rendszerrel.Ezt viszont senki nem fogja bevállalni,bár nem tudom mit veszíthetünk még.A lánc és a kutya esetére nincs alternatívám,vagyis lenne de ezt a "demokrácia" még mindig nem bírná el.A 16% remélem nemfog felfelé ívelni a jövőben,csalódásból elég volt.
Lucze János

Lucze János! Ezzel az a

Lucze János!

Ezzel az a baj, hogy Csongrádon szinte teljesen mindegy, hogy a "jobboldalit", vagy a "baloldalit" választjuk, ugyanaz a szociokultúra, csak át kellett öltözni, mert hát mégis adjuk meg a módját a demokratikus politizálásnak. Ugyanaz két kosztümben. Itt teljes elitcserének kellene végbemenni, és átfogó, gazdaságfejlesztési programot kellene letenni az asztalra, amely elsőként a magunk előtt görgetett adósság lefaragását tenné az első helyre. A mezőgazdaság és a turizmus a kitörési pont. Bár a latifundiumokkal nem tudom mit lehetne kezdeni.

A következő kormánynak, amelynek egyre inkább látszik, hogy a nyugati pénzügyi közösség kezét-lábát megköti, és újabb megszorításokat akar, további luxusprofitot lehúzva a magyar társadalomról, vissza kellene venni a felségjogokat, mert a munkahelyteremtés csak így lehetséges. Ha ez nem megy végbe, akkor igaz lesz:

nem a lánc változott ,csak a kutya. Csak a nemzeti színbe öltözött hazugság még kellemetlenebb. De korán van még temetni, adjuk meg az esélyt!!!

De azt hiszem, véleményt mondtunk: 16%, ennyi. Ennyit ért a teljesítmény. Tovarisi, konyec!

A legutóbbi

A legutóbbi Képviselő-testületi ülést a Kábel Tv jóvoltából volt szerencsém látni.
Az előttem szólók inspiráltak arra, hogy én is kifejtsem a véleményem.
Az szemmel látható volt és a letölthető belső ellenőrzési jelentésből is látható volt, hogy valami nincs rendben e-területen.
A feltett Képviselői kérdésekre adott válasz nem volt más, mint maszatolás, a mundér becsületének védelme.

Amennyiben Valaki figyelte az elmúlt időszakban Varga Mihály Úrnak a FIDESZ szakpolitikusának véleményét, akkor tudhatja, hogy mind kormányzati mind helyhatósági szinten nem sokat adnak a számviteli előírások betartására, elharapózott az adatok manipulálása, a kreatív könyvelés megvalósítása mely részben szándékos, részben hozzá nem értésből fakad, úgy hiszem Csongrádra az utóbbi az igaz. Ez alátámasztani látszik az IMF. többszöri kritikája is.
Ha nem csal a memóriám az előző évben az Állami Számvevőszék is górcső alá vette az ellenőrzési tevékenységet és az összesen feltárt hibák 90 %-a e területen merült fel.
Amennyiben van, Aki kíváncsi, hogy körülbelül milyennek kell, lenni egy belső ellenőrzési beszámolónak szíveskedjen ellátogatni a következő interneten található dokumentumhoz és tud némi összehasonlítást tenni mondom én, aki a témában, mint laikus fejti ki véleményét.
http://www.szentesinfo.hu/testulet/2010/3/eloterjesztes/eves_ellenorzesi_jelentes.pdf

Tisztelt

Tisztelt radír
Természetesen a likvidálás szót csak képletesen használtam,bár szívesen végignézném egyik másik képviselő egzisztenciális sírba hanyatlását.Azt hiszem ezt mi is elősegíthetjük majd ha eljön a képviselőválasztások ideje!
Lucze János

Likvidálás:

Likvidálás: megsemmisítés, eltörlés. Hajrá!

Kezdetnek ! Első

Kezdetnek !
Első lépésként kellene egy másik,ám csakis jobboldali Polgármester majd egy teljes apparátus átalakítás az önkormányzaton belül.Majd ezután a képviselő-testület eddigi munkáját átkelletne világítani,itt biztoson akadnának magyarázatra szoruló dolgok.Ezek megtörténte után biztos vagyok abban,hogy a képviselőurak legalább kétharmadát likvidálni lehetne, és helyükre, új város illetve polgár centrikus embereket választhatnánk.
Lucze János

A jelzett esetre és a

A jelzett esetre és a hozzászólásra reagálva: szándék és megvalósítás szerint Csongrádon zárt és több ellenőrzési pontos utalási rendszer szerint dolgozunk. Az ellenőrzési feladatot ellátók ezt ellenőrzik is, mely fontos és állandó része munkánknak. Zs.

Itt Csongrádon is illendő

Itt Csongrádon is illendő lenne már szétnézni!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Powered by Drupal - Modified by - Danger4k -