Mi a magyarázata annak,hogy a felügyelőbizottsági tagok semmit nem vettek észre abból, hogy a város túlzott eladósodásához vezető döntések nem jók.Még ha valóban az állami normatívák helyezték is kényszerpályára a működését,önök akkor is felelősek!Miért kell mindenáron a kis réti pocsolya rehabilitációja,miért kell a város különböző,ám ránézésre jó állapotban lévő területein olyan beavatkozásokat véghezvinni,ami csak azért viszel költségvetési pénzt,hogy látványos és hangzatos felhajtással egy kicsit modernebb legyen.Önöknek az lenne a dolguk,hogy ezeket a feladatoknak a fontosságát átértékeljék és az anyagi feltételeknek megfelelően úgy döntsenek,hogy az mennél inkább a várost szolgálja és a lehető legkisebb eladósodással járjon!Maguk azt hiszik saját önmagukról,hogy értünk cselekednek pedig már annyira látványosan ellenünk vannak,hogy már csak a saját és szoros hozzátartozóik eltartásával és előnyhöz juttatásával törődnek! Miért ragaszkodnak ennyire a pozíciójukhoz,talán attól félnenk más ezt nem tudná ellátni az elmúlt évek után üvegzakóban!!Uraim az önök ideje lejárt,menjenek békével addig amíg tehetik.Nem kell olyan képviselő aki bűnözőket helyeztet szabadlábra a saját anyagi illetve információ gyarapodása érdekébe,vagy aki féléven át nézte a kommunális KFT veszteséges működését tétlenül.Nem kell maga sem,igen egy volt munkásőr,talán a segédrendőrségből azért maradt ki mert valamit elszúrt.Azt hiszi a polgárőrségszó más jellemet takar,szerintem ugyanazt,kíváncsi,hátulról vakaródzó magát mindenkor a békés jóindulatú emberek fölé helyezni vágyó kém!!
Lucze János
Sanyibácsi énis kiváncsi lettem!
- szebb jövőt blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Kedves Lucze János! Értem
Kedves Lucze János!
Értem az indulatát. De egy megjegyzést engedjen meg: a nemzeti egységbe minden magyarnak bele kell férnie, még azoknak is, akik nem úgy gondolkodnak, mint én vagy Ön, noha még köztünk is lehetnek árnyalatnyi különbségek, ha a premisszák azonosak is. A magyar társadalomnak szerintem is van egy menthetetlen része, de a nagy része a hatalomtechnikai eszközök által lebutított, így ha sikerülne őket kirángatni a köd alól, ők is könnyedén a formálódó nemzeti egység (a társadalom szintjén) részévé válhatnának, de ahhoz elsősorban az kell, hogy a tematizáló véleményhatalom, amely szócsöveknek használja őket a rendszer látszatracionalitásának elhitetésével, ezt kell megszüntetni. Vissza kell őket hozni a fényre, és akkor minden rendben lesz. Egy népet nem lehet hál" Istennek leváltani, egy politikai kurzust igen. Ezt most meg is tettük, de a médiában a hátszelük mit sem fog változni. Az szdsz integrálva van a rendszerbe, sajnos. Az elmúlt 20 év politikai gyakorlatával és azok működési mechanizmusaival sok mindenben egyetértek én is, amelyet leírt, bár tény, a realitások táján állva nem szabad elbagatellizálni a dolgokat. Az tény, hogy a rendszerváltás rendszere számos szinten megbukott, annak sok dogmája is, de a beszédmező, amelyben teljes képtelenséggé válik a lényeg elbeszélése, a rendszer működési mechanizmusa. A Fidesznek most új rendszer kiépítésére van esélye, de ehhez reméljük lesz is kellő bölcsességük, és egyes intézkedéseknél a társadalom normális, konstruktív válasza a normális mederben tarthatja a dolgokat. Most mi is vizsgázunk demokráciából, mennyire vagyunk rá érettek, és a megváltozott politikai felállás is vizsgázik. Arra, hogy mennyire erős még a régi rendszer ereje és véleményhatalma, azt jól mutatja, hogy a Jobbik sokak számára okozott csalódást: betagozódott, KÉNYTELEN volt hozzásimulni a parlamenti politizálás légköréhez, bármennyire is hazug az. Szóval elemi erővel zárul most le náluk is a forradalmi romantika, el kell kezdeni együttműködni, és ahogy csak lehet, visszahúzni a fideszt, ha elkezdene a nyugati pénzhatalommal kollaborálni. Őszintén szólva más lehetősége nem is nagyon lesz, hiszen olyan pályán van az ország, amelyről nem könnyű lejönni. De reméljük, lesz kellő ráhatás, hogy a fidesz kollaboráns szárnyát háttérbe szorítsuk és a nemzeti-fidesz oldal győzzön. Mert akkor mindenki jól jár. Az szdsz, a parazita viszont nem. Mert ne legyenek illúzióink, ez a párt mint politikai formáció ugyan részben eltűnt, a gazdasági világban és a médiában teljes erővel jelen vannak és ahol csak tudnak, a magyar nemzet alatt fogják a fát vágni. szóval kétharmados a felhatalmazás, de jóval háromharmados a feladat is. A fidesznek elemi érdeke lesz a médiatúlsúly nem ellensúlyozása, nem is túlsúlyozása, egyes médiumok megszüntetése sem kizárt, vagy cenzúrásása vmi trükkel. Mi járnánk vele jól, ha a Klubrádió pl. nem fertőzne...
Markolós Én már úszni
Markolós
Én már úszni tudok,de te írni még mindig nem, hagyd abba az erőlködést!
" egysrerüen,nemtudtam,ekora,benünket, buvár " 19 szóból 5 hibás,ez nem rossz teljesítmény már tőled.
Lucze János
most nagyon meg ijedtünk
most nagyon meg ijedtünk nemtudtam hogy ekora hatalmad van hogy egysrerüen el süllyesztesz benünket ki vagy te buvár kund
Tisztelt timoboll2 Valóban
Tisztelt timoboll2
Valóban igaza van, egy kicsit elvetettem a sulykot,más oldalról viszont egy kicsit se bánom.Mégpedig azért nem mert a nemzeti oldalon való összefogás alapjaiba nem fér bele minden rétege a társadalomnak.Ha önnek van egy láda jó almája,akkor a válogatás közben a férgeset kikel dobni mert különbem megromlik a többi is.Ha nem leszünk képesek ezeket az embereket távol tartani magunktól,akkor nemsokára megint megszűnik a választási lehetőségünk, jó és rossz között.Ismét csak válaszadási kötelezettségünk lesz,amit már gyakoroltunk eleget.Bármennyire is rosszul hangzik ez a szervezet nem a demokráciára épült ,hanem a régikor diktatúráinak ápolására született.Én nem azt mondom,hogy ne legyen polgárőrség csak sokkal magasabb kritériumok elé kell őket állítani,hogy valóban a nevükhöz méltón az embereket, és azok szabadság védjék.Ne azért legyen valaki polgárőr,hogy becsületes embereket próbáljon besározni ha a szükség úgy kívánja,és hogy a hatósági intézkedéseket eltudja kerülni.Ez kiváltság és nem szolgálat ,ennyi a különbség polgárőr és civil ember között.Még egyszer elnézést azoktól az emberektől kiknek megbántottam jóérzéseit a disztingválatlan megnyílvánulásommal .
Lucze János
Markolós! Te még mindig
Markolós!
Te még mindig nem figyelsz! A nyilvános beszélgetés matula bácsinak lett ajánlva és nem nekem.Egyébként is te fenyegetsz 150- igen becsületes ember haragjával,azt hiszem te kezdted azzal,hogy beteg vagyok mert munkásőr fóbiám van.A munkásőr szót szintén matula bácsi használta.Azt hiszem most nagyon szégyenlik magukat azok a polgárőr társaid akik tudnak írni,olvasni, és odafigyelnek legalább arra,hogy kivel beszélnek.A szebb jövőt kifejezés ne tévesszen meg,figyeld a neveket is,hogy ki írta a megszólalást.Ez is a ti szobahőmérséklet alatti intelligencia hányadosotokat tükrözi,hogy mindegy nektek kit kell megfenyegetni csak valakivel elbánhassatok.Javasolnám a "Tápos urat"na de ehhez ti már nem vagytok elég bátrak.Az meg,hogy én mit gondolok a polgárőrök jellemvonásairól,sokkal több embert érdekel mint gondolnád.Ha továbbra is fenyegetni akarsz,állok elébe de megígérem,hogy akár jogi úton, akár hiteltelenségetek bebizonyításával,de a süllyesztőben végzi a csongrádi polgárőrség.Ezt biztosan megfogják majd neked köszönni a társaid!NEM ÉN VAGYOK MATULA BÁCSI!!!
Lucze János
Barátaim! Hogyan
Barátaim!
Hogyan folytassunk bármiről is párbeszédet és teremtsünk legalább itt némi elvi összefogást, ha a nemzeti oldalon ilyen alpári szintre süllyedtünk?
Haggyuk már rájuk, inkább foglalkozzunk azzal, miért nincs válasz a várost leépítő oligarcháktól!
mindenre választ kapsz föl
mindenre választ kapsz föl let ajánlva nyilvánosság de nem válaltad mert ugy látom hogy neked a beszélgetés egyenlö a fenyegetésel az meg hogy te mit tekintesz minek az szerintem senkit nem érdekel
Megvan az igazi arcod
Megvan az igazi arcod markolós!
Erről beszéltünk matula bácsival nektek.Soha nem válaszoltok egyetlen kérdésre sem amiket felteszünk, ám abban a másodpercben amikor sértve érzitek magatokat fenyegetőzni kezdetek!Mi ez ha nem a munkásőrségre jellemző beidegződés.A jellemzésre használt szó valóban egy kicsit erős volt,elnézést ,de a véleményem nem változott a polgárőrséggel kapcsolatban.Viszont nem vagyok tőletek megijedve,legalább bizonyítást nyer az állításunk miszerint egyszerű tőrvénykerülő elnyomók vagytok akik terrorizálni szeretnék a lakosságot ha az nem hajlandó létezéseteket elfogadni.Egy biztos, én soha az életben nem fogom ezt a szervezetet a lakosság segítőjének tekinteni,részemről ezt lezártam,lássuk a medvét.
Lucze János
de szerintem rágalmazni
de szerintem rágalmazni becsületet sérteni sem szabad uraim
Tisztelt Lucze János úr
Tisztelt Lucze János úr köszönöm a válaszát, de nem mindenki olyan mit a Markolós nem szabad egy kalap alá venni senkit. Inkább a szemét díjról kellene beszélni. Miért kell annyit fizetni egy egyedülállónak, mint ahol öten laknak. Erről kellene fórumot nyitni. Hajduk a Polgárőr őket békén had csinálják a dolgukat. Maradok tisztelettel Manoka.
Tisztelt manoka! Valóban,
Tisztelt manoka!
Valóban, egy egészséges vitában nincs helye az egymás kölcsönös sértegetésének, de nincs helye a FENYEGETÉSNEK sem!!!
Lásd markolos válaszát!! Azt a jogot nem vindikálhatja magának senki sem, legfőképpen a letűnt kommunista rendszer kiszolgálói, hogy fenyegetőznek, látszik a beidegződés. Továbbá, igen előszeretettel használom a munkásőr kifejezést, mivel a polgárőrség összetételének90 %-a munkásőr volt. Ha ennyire kellemetlen ez az elnevezés, akkor gondolkodtak volna, amikor beléptek!! A benzin árakra reagálva, én megdolgozom érte becsületesen, nekem nem ingyen adják furikázni a benzint!!!!!!!!!! És teljesen értelmetlen feladatokra. Tudom, hogy fáj, de semmi szükség nincs rájuk, csak fontoskodnak, imádják a walkie-talkie használatát, szép sárga mellény bla-bla bla. Továbbra is csak azt kérdezem : minek, miért és kinek???? Képtelenek,bármire is - elméletileg a Rendőrségnek kellene, a közbiztonságról gondoskodni, rendezvényekről stb. de viszont NO COMMENT! Pl:: Tápos véglény ügyei, na de uraim - nevetséges, hogy nem tudnak mit tenni!!!!!
Ui: egy vitafórumban elengedhetetlen, azért a tisztességes helyesírás használata.
Ui: 2: Nagyon sajnálatos, hogy az ILLETÉKES ELVTÁRSAK részéről, nincs mersz reflektálni az eddigi témákra, pedig ahogy elnézem egy pár kérdés felmerült. Tudom hihetetlen, de jogom,illetve jogunk van megkérdezni - bocsánat de teljes jogú választópolgár vagyok, nem azért vannak kinevezve illetve megválasztva, hogy uralkodjon, fenyegetőzzön --- hanem SZOLGÁLNI!!!!!! a közérdeket és a város polgárait.
Üdvözlet, szebb jövőt!
Tisztelt Lucze János úr
Tisztelt Lucze János úr én azt hittem korrekt emberrel álok szemben, de aki lehülyézi a másikat az nem partner az ilyen oldalon való levelezéshez. Matulabácsi leveleiben még nem olvastam, hogy valakit lehüjézett volna.
eről a hülyéről még
eről a hülyéről még beszélünk ugy látom te azt hiszed hogy 150 embert büntetlenül mocskolhatsz na látod itt tévedtél
Nos markolós! Én viszont
Nos markolós!
Én viszont kétlem,hogy te bármilyen iskolát is végeztél,mert akkor nem helyetted
írnák a megszólalásaidat!Ugyanis ilyen gyorsan nem lehet megtanulni a helyesírást!Jól láttam,a"manokával "egy iskolába jártatok,hiszen egyforma h***ék vagytok.A lényeg nyelvtanár ami nektek kell, nem fórum ahol tudjátok a baromságaitokat igazolni!!
Markolj és tanulj polgárőr!!!!!!!!!!!!!!!
Lucze János
nem tudtam honan van ez a
nem tudtam honan van ez a nagy tudásod de most hogy emlegeted a fahidat rájőtem hogy ott végezheted a tanulmányaidat a kőzelbe
Markolósnak! Ezt biztosan
Markolósnak!
Ezt biztosan te írtad,és egyedül, gratulálok a hibátlan írásért!Egyébként nem értem miért tartasz egy olyan embert betegnek, aki nem tartja ízlésesnek a polgárőrség jellemvonásait.Ha nektek ez a silány erkölcsi normatívának nem nevezhető magatartás az etalon,akkor még most költözzetek át a Nagyrétbe és szedjétek fel magatok után a hidat, majd dobjátok a Tiszába.
Lucze János
aki kiváncsi az hamar
aki kiváncsi az hamar öregszik
mondom én hogy beteg vagy
mondom én hogy beteg vagy
Tisztelt nagy tudású
Tisztelt nagy tudású markolós!
Légyszíves olvass figyelmesebben,ugyanis a munkásőr definíciót matula bácsi használja,én mindig a polgárőr megnevezést írtam!!Viszont fóbiája sem matula bácsinak, sem nekem nincs. Azt azért megkel jegyeznem,hogy a munkásőr korszakban is voltak olyan nyelvtanárok akik megtanították a delikvenseket írni,olvasni.Úgy látom te ebből kimaradtál,de sebaj a polgárőrségnél biztosan lesz majd utánaképzés,mert rátok fér, akkor majd jobban figyelj oda!
Üdv matula bácsinak!
Lucze jános
Tisztelt markolos! Nem
Tisztelt markolos!
Nem hiszem, hogy Lucze úrnak idézve Önt "munkasor fobiad van" !
Volt szerencsém ma délután kíváncsiságból végigkövetnem a Munkásőrök régi autóját (Niva), és roppant módon kíváncsi lettem, hogy péntek du. 17 óra magasságában mi a túrót furikáznak le -föl a Fő utcán? Keresnek valamit, vagy valakit? Érthetetlen, hogy az ilyen értelmetlen az átkos éveket idéző autókázást, még finanszírozzák is! Még jó hogy, nem lefüggönyözött, fekete autóval járnak.
Tisztelt markolos!
Nem akarom megbántani,de a közeljövőben, a helyesírással nem ártana foglalkoznia.
Szebb jövőt!
tisztelt lucze ur neked
tisztelt lucze ur neked elkelene mened egy orvoshoz neked szerintem munkasor fobiad van
Üdvözlöm Lucze János
Üdvözlöm Lucze János úr!
Bízom benne , hogy azok a dolgok, amelyeket feszegetünk, egyszer valóban nyitott fülekre és szemekre találnak!
Valóban távozzanak a közéletből ezek a köpönyegforgatók!
Adjon az Isten szebb jövőt!
Üdvözlettel: Matula bácsi
A hamarosan beiktatásra
A hamarosan beiktatásra kerülő kormány tervei szerint az önkormányzati képviselők számát 50 %-kal csökkenteni fogja.
Amennyiben marad a vegyes választási rendszer az új helyzetben kb. 9-10 képviselőből legjobb esetben 5 fő egyéni képviselő lesz, ez azt jelenti, hogy a választói körzetek mérete és lakosságszáma megduplázódik, természetesen a feladatokkal együtt.
Micsoda jelölt tolongások várhatók majd a posztokért.