"A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol" - vélemények, információk a vesztegetéssel kapcsolatban...

Álljon alább a két délmagyar által lehozott MTI-információ a kisállateledel-gyártó vesztegetési ügyével kapcsolatban:

Vesztegetés a csongrád-bokrosi kisállateledel-gyártónál

2010.07.20. 09:09

Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya egy amerikai tulajdonú kisállateledel-gyártó cég csongrád-bokrosi üzemének nyersanyag-beszerzéseihez kapcsolódó vesztegetési ügyben - közölte újságírókkal Benes István alezredes hétfőn.

Az osztályvezető helyettes elmondta: a tavaly júniusban indult nyomozásban három férfit gyanúsítottak meg gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által, üzletszerűen, bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel. A három férfi 2002 és 2009 között több mint 312 millió forint jogtalan előnyhöz jutott azzal, hogy kilenc, zömében malomipari gazdasági társaságnak nyersanyag beszállítói pozíciót biztosított.

A cég üzemében az egyik gyanúsított - részben döntési jogkörrel - a beszerzési területen dolgozott. A férfi összejátszott egy céggel, amelyiket a két másik, korábban szintén az üzemben dolgozó férfi működtetett. Az üzemben dolgozó férfi a nyomozók szerint kiszivárogtatta a nyersanyag beszerzési tenderek információit, így a gyanúsítottak által "kiszemelt" beszállítók a többi pályázóhoz képest ár, illetve mennyiség szempontjából kedvezőbb ajánlatot tehettek.

A beszállítók ügynöki szerződést kötöttek a kizárólag a bűncselekmény végrehajtására létrehozott céggel, majd az elnyert tenderek után, a beszállított anyagok mennyiségén alapuló vesztegetési pénzt utaltak a gyanúsítottak által működtetett társaságnak. Az összeg a kilogrammonkénti 2 forinttól 110 forintig terjedt, de a beszállítók jelentős mennyiségeket, 10-100 tonnányi nyersanyagot szállítottak az üzemnek. A nyomozók szerint nem csak a beszállítói körbe való bekerüléshez, hanem az ott maradáshoz is pénzt kértek.

A nyomozók szerint az üzem méretét jól mutatja, hogy egész Nyugat-Európába szállít kisállateledelt.

A korábban büntetlen előéletű gyanúsítottakat idén februárban fogták el a kecskeméti tanyavilágban. A Budai Központi Kerületi Bíróság zár alá vételt rendelt el az ügyben, ennek során többek között hajót, kisgépeket és motorcsónakot is lefoglaltak. A büntetőügyben a vallomást megtagadó gyanúsítottakkal szemben az üzem is polgári jogi igényt nyújtott be.

-------Kenőpénzt kértek a Mars beszállítóitól-------

2010.07.21. 08:06

Csongrád - 312 millió forint kenőpénzt vett föl a gyanú szerint három ember 2002 és 2009 között a Mars csongrád-bokrosi gyárának egyes beszállítóitól, belső információkért, segítségért cserébe – tájékoztatott a Nemzeti Nyomozó Iroda. Elfogták a gyanúsítottakat, akiket a vállalat amerikai tulajdonosa kártérítésért perel.

A vesztegetési ügy főszereplője a Nemzeti Nyomozó Iroda adatai szerint F. Károly, aki az állateledelgyár dolgozója volt. Összebeszélt a gyár két korábbi munkatársával, S. Attilával és Sz. Attilával, akik közös céget működtettek. F. Károly elárulta nekik, milyen szempontok alapján írja ki a cég a nyersanyag-beszerzési tendereket, aztán együtt megbeszélték, hogy az akkori beszállítók közül melyek maradjanak, és az új jelentkezők közül kik kapják a megbízást. Azok, amelyek hajlandóak fizetni.

Kilenc ilyen cég volt, ezek zömmel malomipari vállalkozások. Ügynöki szerződést kötöttek a gyanúsítottak vállalkozásával – amely csak erre a bizniszre jött létre –, és az elnyert tenderek után, a beszállított anyagok mennyiségétől függően kilónként 2 és 110 forintot utaltak át a számlájára 2002-től 2009-ig. Mivel több száz tonnányi anyagról van szó, összesen 312 millió 276 ezer 321 forintra tett szert a három gyanúsított – közölte hétfőn Benes István alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezető-helyettese.

Az ügy egy malomipari cég feljelentése nyomán pattant ki, de a Marsnál is gyanakodtak. A büntetlen előéletű gyanúsítottakat idén februárban fogták el a kecskeméti tanyavilágban.

Nem tettek vallomást, így a számlák mellett lehallgatott telefonbeszélgetések, SMS-váltások szolgálnak bizonyítékként. A Budai Központi Kerületi Bíróság autót, motorcsónakot foglalt le, és zárolta a három férfi vagyonát 312 millió erejéig. A hatóság „gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója, tagja által üzletszerűen, bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja" miatt nyomozott tavaly június óta. Az iratokat most vádemelési javaslattal küldte tovább a Fővárosi Főügyészségnek.

A közlemények egy amerikai vállalat csongrád-bokrosi állateledelgyáráról szóltak, de a településen csak a Marsnak van ilyen üzeme. A cég igazgatója, Szabó Gábor érdeklődésünkre azt mondta, ennél többet ők sem tudnak mondani az ügyről, a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn tájékoztatta a Marsot is arról, hogy befejeződött a nyomozás. – Cégünk szellemiségétől idegen mindaz, amit a három gyanúsított elkövetett, ha a korrupciónak akár a gyanúja is fölmerül, mindig azonnal föllépünk ellene – szögezte le az igazgató.

A tulajdonos polgári peres úton próbál behajtani a gyanúsítottakon 300 millió forintot.

Az, hogy vesztegetés történt a bokrosi üzemnél, a helybeliek számára is újdonság. Annyi szivárgott ki, hogy „nem teljesen tiszta ügyletek miatt" valakit elbocsátottak az üzemből, de azt, hogy mi volt a konkrét ok, nem lehetett tudni. A cég odafigyel arra, hogy mi jelenik meg róla a médiában, és korrekt kapcsolatot alakított ki a környezetével. Nemrég arról írtunk, hogy a dolgozók munkaidőn kívül felújították a szentesi Dr. Mátéffy utcai tagóvoda játszóterét, és a cég a csongrádi vízilabdásoknak is adott egymillió forint támogatást.

A fentebb olvasott cikkekkel kapcsolatban ki milyen véleményen van?

Powered by Drupal - Modified by - Danger4k -