Az átlagember gondolkodásában ma már szinte közhellyé vált: sportolni mindenki szeret, s ha választania kell a sportágak tárházából, legbátrabban magát mindenki fociban és pingpongban mérettetné meg. Magyarul focizni és pingpongozni szinte mindenki tud. A 2003-ban alakult Csongrádi Ifjúsági Asztalitenisz Sportegyesület (CSIFA SE.) a 2011/12-es szezontól megújul, nagy hangsúlyt kíván fektetni az utánpótlás-nevelésre, illetve célul tűzte ki néhány éven belül egy csapat NB-s csapatbajnokságban való indítását. A jelenlegi alacsony taglétszám miatt széles körű toborzómunkába kezdtünk, azaz vissza szeretnénk csábítani a régen akár versenyszerűen is játszó játékosokat, és új amatőröket, abszolút kezdőket is szívesen fogadunk körünkbe, nemtől és kortól függetlenül. A város polgárai találkozhatnak az elkövetkező hetekben a helyi médiában, illetve az utcákon a minden korosztályt játékra csalogató felhívásainkkal. Jelenleg a törzsgárdának számító 8 amatőr szintű versenyző egy csapatban, két bajnokságban kíván indulni, mely bajnokságokban lezajlott mérkőzéseket remélhetőleg a Csongrád Televízió, illetve az internetes videomegosztó portálok jóvoltából a széles publikum nyomon követheti. A Szeged központú Megyei Asztalitenisz Csapatbajnokságban való indulás nagy előrelépés, mely utat nyithat a majdani NB3-as szereplés felé. A hozzánk érkező ifjú tehetségekkel edző fog foglalkozni, heti két alkalommal, edzésidőben, melyek hétfői (16:30-19:30), illetve pénteki napokon 17:00-19:30-ig lesznek megtartva. A nehéz anyagi helyzet ellenére mégis elmondható, hogy a városban található egyik legolcsóbb egyesület a 2000 Ft/hó/fő tagdíjjal bíró asztalitenisz klub. Az asztalitenisz-sport jellegéről érdemes tudni, hogy testi-szellemi felkészültséget és nagyfokú koncentrációs készséget egyaránt hangsúlyozottan igényel, s ezek egyensúlya esetén művelhető kulturált, szép eredményeket hozó módon. Az egyesületi élet tehát a fizikai erőnlét javításán, a puszta mozgáson túl javítja az ember szellemi képességeit és fegyelmét is. Mindenkit ezúton is csak biztatni tudok, hogy ha egy klasszikus konzervatív sportot keres, nyugodtan válassza a mi egyesületünket.
Gulyás Martin
elnök

Friss hozzászólások
6 nap 3 óra
24 hét 1 nap
24 hét 1 nap
30 hét 2 nap
32 hét 5 nap
32 hét 5 nap
34 hét 9 óra
34 hét 3 nap
35 hét 3 nap
37 hét 2 óra