A délmagyarban megjelent "Hegedüs Péter hallgat az üléseken" címü újságcikkhez szerettem volna annyit írni, hogy igaza van a Hegedüs képviselö úrnak, hogy nem szól hozzá a butaságokkal füszerezett vitákhoz, ugyanis az igen tisztelt képviselö urak és elvtársak a kamerák elött csak az erejüket fitogtatják, és értelmetlen apellálásaikkal megpróbálják az egyszerü embert befolyásolni....
A Hegedüs úr által folytatott "ne szólj szám, nem fáj fejem" taktika is biztosan valamikor be fogja érni termését, ha majd ebben az országban ismét eltörlik a szólásszabadságot, mint a múlt rendszerben. Az interpellációkra még van majdnem 4 éve a képviselö úrnak, nem kell elkapkodni....A svéd fémmegmunkáló cég letelepítése Csongrádon számomra érthetetlen, szeretné az önkormányzat a csongrádiakat ismét ÉHBÈRÈRT dolgoztatni, és így szeretnék hazánk fejlödését biztosítani, hogy a polgárok napi 12 óra munkáért és egy ötödéért az európai fizetésekért robotoljanak. Igazán nem nevezném elörelépésnek, hanem kihasználásnak, a Hegedüs úr is biztosan dolgozna egy ilyen multicégnek szívesen, ugye? Ugyan milyen szerzödések alapján jön ide egy svéd cég? Nem kell környezetvédelmi adót fizetnie, vagy tilos a magyar munkásnak szakszervezet alakítania, ingyen jut telephelyhez, stb...Egy olyan képviselö, aki az újságban azt nyilatkozza: "A várospolitika alakításánál főképp a gazdasági pályán szerzett tapasztalatait, kapcsolatait hasznosítja." az ne hitesse el velünk, hogy a városnak igazán haszna van ebböl a dologból? Az elmúlt 16 év során minden képviselö úr és elvtárs azzal hitegette a lakosságot, hogy üzleti kapcsolatban állnak különbözö külföldi cégekkel...Hát kérdem én a nagytiszteletü képviselö testületet, nem volt elég még a hazudozásból??? Kérdezném a Hegedüs urat, ugyan hol tanítják ezt, hogy csak akkor lehet valaki képviselö, ha azt állítja magáról, hogy különbözö üzleti kapcsolatokat ápol külföldi cégekkel...Arról, ´hogy az MDF-nek az Ön politikai tanácsaira van szüksége, csak mosolyogni tudok, egy ilyen bukott párt, mint az MDF, aki eladta az országot, és a demokráciáról még csak fogalma sincs, hogyan tud Öntöl tanácsot kérni, aki egy olyan országban él, amelyet a múlt rendszer maradványain marakodó, és a múlt rendszerböl származó rablókapitalista t**ések iráyítanak hatalmi kedvük szerint!
A tisztelt Bíró Dániel úrnak üdvözletem küldöm, és szeretnénk ha mi fórumozók is egyszer kétszer, az itt leírtak alapján belekerülnénk az Ön cikkjeibe, és kérjük írjon gyakrabban az önkormányzati tevékenykedésröl vagy semmittevésröl, ugyanis itt hetek óta komoly csatározás folyik! Kérem olvassák a csongrádi fórumot! A képviselök is!
Tisztelettel
Szuku

Teljesen igaza van Hegedüs
Teljesen igaza van Hegedüs Péternek, hogy nem sokat beszél, mwert nem is nagyon tudna miről beszélni, mert nem csongrádi, csak annak vallja magát. Az is igaz, hogy a testületi üléseken annyi h****ség elhangzik, hgoy az már felháborító. A képviselők egyike-másika azzal éli ki a "kultúráját", hogy a TV kamerában illegeti magát, ott mondja el mindazt, amit egy hónapon át megálmodott. "Úgy is elmondom, mert a lakosok ezt szeretik hallani, hogy a képviselője mit mond, és hogyan szólok az éredekükben". Nos ez a baj. Meg az, hogy "jó mégmondtam a pógármestérnek". VAnnak, akik az intelligenciájukat a farzsebben horják, azt, hiszik, ha jól megmondják, hogy a szavaikkal éljek, akkor ő lesz a nagy ember, a "KÉPVISELŐ". 2007-ben már nem erről szól a dolog. A bizottsági üléseken megbeszélik az ügyeket, csak a döntéseket kellene elmondani a lakosságnak, nem több tíz milliós költséggel bennünket szórakoztatni, hogy ki milyen nagyot mondott. Döntsenek a város érdekében, a Jegyző pedig arra hivatott, hogy ezekről tájékoztassa a lakosságot. Hány ember megélhetését (munkabérét) fedezné az a költség, amelyet a TV felvételekre költenek? KInek van erre szüksége? A képviselőknek vagy a lakosságnak? Pedig a lakosság fizeti ám a TV adások költségeit!!!
Persze nem kell nézni, ha valaki nem akarja, de a költség akkor is költség marad.Lehet, hogy a költségek csökkentésének módszere nem csak a laptopok beszerzésével, melyet magam is helyesnek tartanék, hanem az ilyen jellegü költségek, mint TV felvétel, kellene spórolni a T. Testületnek. EGyébként aki nem tud számítógépet kezelni és nem is akarja megtanulni, az "monnyon le!"